A Palota Szálló mellett egy kis lépcsősoron érhetjük el a teraszos sétányrendszert. Azt ígértem, hogy egy érdekességet fogok bemutatni ebben a posztban. Ez pedig nem más, mint a magyar Niagara - már ahogy én magamban nevezem.
Viccet félretéve tudjuk, hogy kicsiny hazánkban nincsenek magas hegységek vagy sziklafalak, így az impozáns vízesések is hiányoznak a természet repertoárjából. A szálloda függőkertjének kialakításakor erre is gondoltak, hiszen itt hozták létre ezt a mesterséges vízesést, amely Magyarország legnagyobb zuhataga, a maga 20 méteres esésével.
A sétány több irányban elágazik és az egyik ösvény vezet a vízeséshez. Korlát védelme mellett, nagyjából félmagasságból csodálhatjuk meg a zuhatagot. Őszintén bevallom, hogy nagy örömmel láttam a gazdag vízhozamot az aszályos nyár után. Sokkal "hűvösebb" nyári időszak alatt is előfordult már, hogy kiszáradt ez a vízesés. Korábban már írtam róla, hogy erre a sorsra jutott idén például a Fátyol-vízesés Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben.
Nagyszerű itt sétálni. A jó levegő, a zuhogó Szinva-patak robaja, a botanikai növényritkaságok, a barlangszerű képződmények, a Hámori-tó, a csónakázás, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kellemes napot töltsünk el Lillafüreden.
Mimo iż to sztuczny wodospad, ale na ślicznych zdjęciach wygląda wspaniale. Pozdrawiam.
VálaszTörlésBár ez egy mesterséges vízesés, de a képek csinos nagy. Tisztelettel.
I fully agree with you, thanks Giga!
TörlésVery brautiful nature !
VálaszTörlésThanks a lot Wong!
TörlésÍgy kell vízesést fotózni! Grat!
VálaszTörlésMegtisztelsz, köszönöm szépen!
TörlésNagyon szépek a képek, és a hely is az! Érdemes ide ellátogatni mindenképpen.
VálaszTörlésKöszönöm Laci, ha még nem jártál arrafelé feltétlenül vedd fel a listádra!
Törléswat heb je die watervallen heel mooi en scherp fantastisch.leuk dat je bij mij langs kwam dat stel ik zeer op prijs.
VálaszTörlésThanks a lot nic!
TörlésThats a wonderful place and you have made great pictures Miklós..... well done as usual.
VálaszTörlésGreetings, Joop
Many thanks Joop, I'm glad if you liked them.
TörlésGroetjes
gorgeous shots!
VálaszTörlésgreetings from brussels
anni
Thanks for your kind comment and visit!
TörlésGreetings, Miklos
nagyon szép képek lettek :)
VálaszTörlésjókor voltál arrafelé...amikor mi voltunk szinte alig jött valami víz :(
Köszönöm. Én is nagyon meglepődtem, hogy egy ilyen aszályos nyár után milyen bő volt a vízhozam!
TörlésYes, it is :)
VálaszTörlésSzép hely, szép képek. Gyűjtöm az infókat a blogodból, hogy mit kell meglátogatni ha Magyarországra megyünk.:-)
VálaszTörlésÖrülök ha tetszenek! Remélem mihamarabb láthatod a kiválasztott helyeket :)
Törlésha jössz Mo-ra mindenképpen szólj, valahogy össze kéne hozni egy találkozót :)
TörlésBeautiful waterfall, as nice as the Niagara ;)
VálaszTörlésThe photos are great.
Happy weekend, Miklós.
Saludos!!
Gracias y saludos Maribel!
TörlésAwesome photography. I loved the shots!!
VálaszTörlésThanks so much Ruby!
TörlésUna bella cascada, ubicada en un no menos bonito lugar, como así lo confirman tus fotos.
VálaszTörlésSaludos.
Gracias y saludos Jesús!
TörlésLinda cascata Miklos
VálaszTörlésObrigada pelo comentário sobre a garça-cinzenta.
Boas caminhadas
meu abraço
Thanks so much lis!
TörlésNice waterfall Miklos, beautiful country as well, cheers.
VálaszTörlésYeah, it's really beautiful, thanks for your kind comment Bob!
TörlésCheers
Very nice waterfall, you have a great blog. Thanks for visiting my blog.
VálaszTörlésGreetings,
Filip
Thanks Filip I'm glad if you liked it :)
TörlésGreetings
For a country without real mountains this is amazing. Eight years in this country I had no idea this existed. I will make sure to visit the place. Koszi
VálaszTörlésBeautiful place in every seasons, do not hesitate to visit it!
TörlésSzívesen :)