Oldalak

2012. szeptember 27., csütörtök

A séta vége 4.rész

A sorozat első két részében meglátogattuk a Pálmaházat valamint a Gyűjteményes növényházat. A Füvészkert kültéri parkjai is bővelkednek látnivalóban. Gyönyörű növények sokasága és számtalan ritkaság között folytattuk sétánkat. A Pálmaház előtt rögtön felfigyeltem egy érdekességre. Ismerős ez számotokra?


Én már többször találkoztam ezzel a növénnyel virágüzletekben. Az ügyes kezű virágkötők csokrok díszítésére használják. Sajnos a nevét nem tudom és most sem tudtam megnézni, mivel a hatalmas bokor egy gyepesített terület közepén állt. A fotók is úgy 5-6 méterről készültek. Olyan mint egy zuhanyrózsa.

Lótuszvirág termése
És most felfedem, hogy miből is lesz ez a fej. Még mondja valaki, hogy a természet nem a legnagyobb varázsló. Szerintem fantasztikusan szép ez a hatalmas virág. A valóságban szerintem elérte a 20-25 centiméteres átmérőt is. Ha valaki tudja a nevét, szívesen veszem a segítségét.

Lótuszvirág (Nelumbo nucifera)
Aztán pár méterre innen áll szigorú védelem alatt egy igazi ritkaság. Annyira védett, hogy külön vasráccsal van körbekerítve. Az árnyék és a sűrű rács miatt szinte nem is fotózható, ezért döntöttem egy közelebbi részletfotó mellett.

Wollemi fenyő (Wollemia nobilis)
A csoda neve pedig: Wollemi fenyő (Wollemia nobilis). Története tökéletes példa arra, hogy mennyi ismeretlen élőlény lehet még a Földön. Ez a növény minden idők egyik legöregebb és legritkább faja. Képzeljétek el, hogy csak 1994-ben fedezték fel Ausztráliában egy őserdőben. A legöregebb megtalált példány a becslések szerint 90 millió (!) éves és kevesebb mint 100 darab él természetes élőhelyén. 40 méter magasra és 1,5 méter szélesre nő meg. Csak a Wollemi Nemzeti Parkban él és élőhelyét szigorú titokban tartják. Úgy is emlegetik, hogy Wolli fenyő a dinoszauruszok korából való a jövő nemzedékének. A kertben látható példány a Wollemi fenyő második leszaporításából való és jelenleg embermagasságú.
A Pálmaház előtti kis tóban láthatóan jól érzik magukat a különböző színű tündérrózsák.


A kert legfiatalabb, még alakuló bonsai gyűjteményében a távol-keleti fanevelés művészete tanulmányozható. A legtermetesebb példány egy kínai szilfa. Átmérője szerintem elérte a 30 centimétert. Rengeteg munka, türelem és gondoskodás kellett ahhoz, hogy ez a növény olyan legyen amilyen most. Még csak tippelni sem tudnám a korát. Érthető, hogy a földbe sűrűn voltak riasztók leszúrva.

Kínai szilfa (Bonsai)
A gyűjtemény az Igazgatóság épülete mellett tekinthető meg. A szilfa levelei között néztem fel a homlokzat domborműveire.


Az épület előtt a virágos parkban és kültéri padok lettek kihelyezve. Szép környezetben pihenhet meg a látogató.


A bejárat két oldaláról híres emberek szobrai figyelik a látogatókat kitartóan.



Ha balra eltekintünk akkor a fák között láthatjuk Fülöp Gábor - Eloldódás című alkotását. 

Fülöp Gábor - Eloldódás
Hamar elszaladt ez a pár óra. A Nap lassan visszahúzódott a környező házak takarásába. A múlt századi iskolákhoz hasonlóan itt is kis harang kondításával jelezték a látogatóknak. hogy közeledik a záróra. 


Mi is elindultunk a kijárat felé. 

34 megjegyzés:

  1. Igazi ritkaságokat fotóztál és egy remek ismeretterjesztő bejegyzés született. A kínai az gondolom szilfa és nem szilva ahogy a szövegben két helyen is írtad, a kép alatt szilfa szerepel...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oops, köszönöm Erzsébet! Teljesen igazad van. Éjjel írtam ezt a posztot és elírtam. Természetesen szilfa - már javítottam is :)

      Törlés
  2. A nevét én sem tudom, csak csodálom a zuhanyrózsa virágát. Szerintem ez a legszebb felvételed ebben a posztban és a 8-as számú kompozíció szintén kedvencem. A szöveg meg hagyoményosan jó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Hátha lesz egy olvasó aki tudja majd a nevét.
      Ha nem, akkor majd legközelebb megkérdezem :)

      Törlés
  3. Milyen érdekes növények! Mindenképp érdemes ide ellátogatni.
    De neked köszönhetően ez szinte már meg is történt (majdnem) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Azért élőben az igazi!
      Ha legközelebb Pesten jársz, érdemes beiktatni a programba :)

      Törlés
  4. So much really nice photo's with lovely light..... a pleasure to see this work

    Greetings, Joop

    VálaszTörlés
  5. Beautiful and varied pictures .. greetings

    VálaszTörlés
  6. Wonderful capture of Lotus, my favorite !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks so much Wong, yeah that's really beautiful.
      The nature is a great wizard :)
      Have a great weekend, greetings

      Törlés
  7. Super photos with beautiful light.
    Greetings Irma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Many thanks Irma, I'm glad you liked them.
      I was lucky with lights :)
      Groetjes, Miklos

      Törlés
  8. Wonderful photographs, fantastic view. I am greeting

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik az első két kép, a zuhanyrózsás növényről, bármi is legyen a neve;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Hála dettének beazonosításra került :)

      Törlés
  10. Miki, egy kis segítség, van a honlapjukon virtuális séta, a növények nevével, ott meg tudod nézni a zuhanyrózsát :) http://www.fuveszkert.org/virtualis-seta/
    ja, és holnap éjjel ingyenes a füvészkert látogatása!
    http://www.fuveszkert.org/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de meg is van!!! a lótuszvirág termése az! keress rá!

      Törlés
    2. Köszi dette mindannyiunk nevében a tudományos kutatómunkát :)
      Megnézem majd a linket.

      Törlés
    3. :)
      A Tőled megszokott precizitás...
      Köszönet még 1x!

      Törlés
  11. I love the botanical garden!!!. All photos are amazing, but I prefer the shower and flower-bell.

    Have a good weekend, Miklós.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Dear,
      Meantime we have realized its exact name - Nelumbo nucifera

      Törlés
  12. Ah, I clicked the button FELVIDÉKI Nemzeti BALATON-PAR, knew it was not advertising ... now I will always visiting :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Last ten links belong to homepage of our National Parks. Do not hesitate to check them because they are really beautiful!
      Have a nice weekend!
      Saludos

      Törlés
  13. Bellos macros y buenos detalles nos muestras en esta entrada.

    Saludos.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.