Oldalak

2013. június 27., csütörtök

Tihanyi Levendula Fesztivál 1.rész

E sorok írása közben is száradó levendula csokrok finom illata járja be a lakásunkat, igazán élvezetes így posztot írni. Visszanézve az elmúlt két-három évet azt veszem észre, hogy egyre nagyobb szerepet kap nálunk ez a virág. Kezdődött a "szokásos" olajjal. Télen egy-egy csepp a párologtatókba csodát tesz a lakás levegőjével. Megfázás esetén az illatát belélegezve pár perc alatt ismét szabadok lesznek az elzáródott légutak. Később a feleségem kis textil zsákokat készített - stílszerűen levendula virág hímzéssel díszítette. Aztán ezeket megtöltötte szárított levendula csokrokkal és kiakasztottuk itt-ott a lakásban. Közel a Duna, de ennek hatására nyáron az erre tévedő szúnyogok inkább más lakást látogattak meg esténként.  Idén tavasszal látogatást tettünk Pannonhalmán (ki ne hallott volna az ott található levendulaolajról) ami újabb löketet adott. Vásároltunk ott egy levendulás receptkönyvet. Most, hogy itt az ideje a virágzásnak a nagyobbik lányom ki is próbálta az első receptet. Pár napja levendulás linzerkarikákat készített... Hmmm! Idén először már két kis levendulabokrot is kiültettünk az erkélyre. Az elmúlt hétvégén pedig levendula szörpöt is ittunk - csak ajánlani tudom mindenkinek! Most pedig egy nagyobb mennyiség szárad a lakásban későbbi saját felhasználásra.


A tihanyi levendulás a másik nagy magyarországi "központ". Itt minden évben rendezvényekkel ünneplik a levendula virágzást. Régen terveztük már, hogy elmegyünk megnézni a virágzó ültetvényeket és a fesztivál kapcsolódó programjait. Idén végre összejött! Az elmúlt szombaton korán reggel kocsiba ült a család és elindultunk. Kissé borongósan indult az idő, de az elmúlt napok kánikulája után nem nagyon bántuk. Ám alig hagytuk el a főváros határát, a felhők összefogtak és egy kiadós felhőszakadásba kerültünk. Szerencsére hamar magunk mögött hagytuk a sötét felhőtömegeket. A külső hőmérséklet pár perc alatt 9 fokot esett vissza! Az ég tisztulni kezdett, kisütött a Nap és mire Veszprém megyébe értünk már ismét 30 fok feletti értéket mutatott a hőmérő. A meleg kitartott aztán egész nap.


Tihany előtt úgy 4-5 kilométerrel az út bal oldalán már messziről feltűnt a hatalmas levendula ültetvény. Amolyan "szedd magad" programot hirdettek ide a szervezők. A földterület mellett parkoló kocsisorok és buszok száma szerint sokan éltek a lehetőséggel. Mi is besoroltunk, a rendre a Balaton Felvidéki Nemzeti Park munkatársai figyeltek és ők segítették a rendezett parkolást is.


A levendulásban szabadon lehetett sétálni, fotózni - természetesen vigyázva a növényekre. A szedéshez viszont lekerítettek egy nagyobb területet, ott hajlongtak szorgalmasan a "levendula betakarítók". Sokan voltunk, de senki nem zavart senkit, jól eloszlott a csapat.


Egyszerű volt a szedési rend. A nemzeti park felállított sátrában darabonként 2000 forintért lehetett jelölt papírzsákokat vásárolni, melyeket aztán teleszedhettünk. Igény esetén metszőollót is lehetett kölcsönözni, ami nagyon fontos hiszen elég erős szárú növényről van szó.

I LOVE levendula

A park munkatársai felhívták a figyelmet a helyes szedési módra. Csak a zöld, friss hajtásokat lehetett lemetszeni. Az elszáradt, fás szárakat ugyanis nem szabad megsérteni, letörni, levágni, mert az a teljes bokor pusztulásához vezethet.


Amíg a lányok szorgoskodtak én készítettem pár fotót a területről.


Fantasztikus volt a tömény levendula illatot belélegezni. A bokrokon méhek százai zümmögtek és szorgoskodtak.


A virágok között olykor lepkék pihentek meg.


A lila tengerbe itt-ott mezei virágok vittek változatosságot.



Időközben megtelt a papírzsákunk. A fotón látható levendula csokor szárad a lakásban.


Jó kis élmény volt, innen indultunk aztán tovább a Tihanyi Levendulaházba, de az már a következő poszt anyaga lesz.

24 megjegyzés:

  1. Piękne lawendowe pola i cudowne zdjęcia. Sam też bym tam nacięła sobie dużo lawendy. Uwielbiam jej zapach. Pozdrawiam.
    Gyönyörű levendula mezők és csodálatos képek. Azt is megy nacięła sok levendula. Imádom az illatát. Tisztelettel.

    VálaszTörlés
  2. Mahtava 'väri-sinfonia'.
    Katselin hyräillen...
    Terveisin Eko
    Suomi/Lapland/Kuusamo

    VálaszTörlés
  3. A "lila korszakod" szép képeket eredményezett.

    VálaszTörlés
  4. Mennyi sok lila virág! :)
    Remek képes beszámoló, szokás szerint!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazi lila tenger :)
      Köszönöm Laci! Visszatérsz?

      Törlés
  5. Én is nagyon szeretem a levendulát az illata és a színe miatt is. Az 1,2,3,4,5-ös képen is nagyon szép a virágok, virágmező színe, de a 6,8,10,12-es képen sikerült igazán természetesre a szín szerintem.:-) Vagy ennyire különböző színűek lehetnek a valóságban is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Erzsébet. Igazi éles szemű fotós vagy :)
      Természetesen nem különböző színűek, maximum a fény miatt lehetne különbség. Az első sorozatban említett képek színeivel egy kicsit eljátszadoztam, míg a második sorozatban említett képekhez abszolút nem nyúltam.

      Törlés
  6. Gorgeous pictures.. I love this color.. Greetings..

    VálaszTörlés
  7. Pont egy héttel előtte voltunk Tihanyban, és meglátogattuk a Levendula központot is. Én még nem jártam pont a virágzáskor a környéken, úgyhogy nagyon szép élmény volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nagyon élveztük, köszönöm a hozzászólást.

      Törlés
  8. This is SO beautiful! I love your compositions.

    VálaszTörlés
  9. Excellent playing with the focus.

    Greetings,
    Filip

    VálaszTörlés
  10. beautiful colors and textures. i love lavender.

    VálaszTörlés
  11. I got inspired by your post! I think I now want to paint my room lavander haha. I especially love the photo with the butterfly. I'm impressed with how you were able to take the photo without any blur!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot Koryn, I'm glad if you liked this post.

      Törlés
  12. De szeretnék már én is elmenni egyszer! Imádom a színét, az illatát és gyönyörűek a képek, köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel mi is így vagyunk. Tihany nincs messze, érdemes felkerekedni. Idén nagyon szép időt sikerült kifognunk.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.