Faragott szirmok

Lillafüred egy olyan hely ahová ha teheti az ember, többször is visszatér. Miközben az előző két posztot szerkesztettem, eszembe jutott egy érdekes emlék, egy korábbi kirándulásról. Egészen 2005-ig kellett visszakeresnem az archivált képek között. Előrebocsátanám, hogy a következő fotók még abból az időszakból valók, amikor még nem foglalkoztatott komolyabban a fotózás. Egy szimpla kis Nikon Coolpix kompakt volt a társam a kirándulások alkalmával és lelkes japán turista módjára kattogtattam erre-arra. Most pedig térjünk vissza a témához. Ha Lillafüreden járunk érdemes megnéznünk a Szent István barlangot is. Olyan mint az aggteleki barlang, csak miniben. 

Lillafüredi vízesés

A Palota Szálló mellett egy kis lépcsősoron érhetjük el a teraszos sétányrendszert. Azt ígértem, hogy egy érdekességet fogok bemutatni ebben a posztban. Ez pedig nem más, mint a magyar Niagara - már ahogy én magamban nevezem.

A Hámori-tó

Ha Miskolcot Diósgyőr irányában hagyjuk el, az emeletes házakat hamarosan takaros zöldövezeti kertes házak váltják fel. Aztán előrenézve látjuk, hogy az út erdős részen kanyarog tovább. Miután elhaladunk a "Természetvédelmi terület" tábla mellett tudjuk, hogy beléptünk  a Bükki Nemzeti Park területére. Jelenlegi célunk a park egyik igazi látványossága, a lillafüredi Hámori-tó volt. Ahogy közeledtünk az utat szegélyező erdős sziklák egyre magasabbak és egyre meredekebbek lettek. Olykor kis alagutakon haladunk át. Keskeny vágatok, táblák mutatják az elsőbbségi rendet. Aztán elérjük Hámort a kis települést. Igazán irigylésre méltó környezet. Csend, jó levegő, fantasztikus látvány. Éles kanyarok, kisebb-nagyobb emelkedők, aztán hirtelen kitágul a tér és egy elágazás túloldalán ott van a tó. Erdős hegyek által körbeölelve tükörsima mélyzöld víz.