A Hámori-tó

Ha Miskolcot Diósgyőr irányában hagyjuk el, az emeletes házakat hamarosan takaros zöldövezeti kertes házak váltják fel. Aztán előrenézve látjuk, hogy az út erdős részen kanyarog tovább. Miután elhaladunk a "Természetvédelmi terület" tábla mellett tudjuk, hogy beléptünk  a Bükki Nemzeti Park területére. Jelenlegi célunk a park egyik igazi látványossága, a lillafüredi Hámori-tó volt. Ahogy közeledtünk az utat szegélyező erdős sziklák egyre magasabbak és egyre meredekebbek lettek. Olykor kis alagutakon haladunk át. Keskeny vágatok, táblák mutatják az elsőbbségi rendet. Aztán elérjük Hámort a kis települést. Igazán irigylésre méltó környezet. Csend, jó levegő, fantasztikus látvány. Éles kanyarok, kisebb-nagyobb emelkedők, aztán hirtelen kitágul a tér és egy elágazás túloldalán ott van a tó. Erdős hegyek által körbeölelve tükörsima mélyzöld víz.

Sokszor jártunk már itt. Felejthetetlen órákat töltöttünk itt a lányokkal amikor még jóval kisebbek voltak. A kikötőben korábban csónakot és vízibiciklit is lehetett bérelni. Egyszer csónakáztunk ugyan, de a későbbiekben mindig két vízibiciklit béreltünk. A vezetés, az irányítás élményét így átadhattunk a gyerekeknek. Azt pedig gondolom nem kell részleteznem milyen élmény egy kisgyereknek amikor egy récecsalád centiméterekre úszik el mellettünk vagy pár méterről néztük, hogy tollászkodnak a kidőlt fákon. A ficánkoló, hangosan visszacsobbanó halakról már nem is beszélve. Nem véletlenül használtam a korábban szót pár mondattal korábban. Mivel azóta jó pár év eltelt, szerettük volna az élményeket feleleveníteni, és újból vízibiciklit bérelni. Sajnos időközben ezek bérlése megszűnt biztonsági okok miatt. Csak csónakázni lehet. Ezért úgy döntöttünk sétálunk egyet a tó körül, közben természetesen fotózgattam. Megmutatok néhány fotót és írok néhány mondatot a tó történetéről.

A tavat két oldalról, két sétány fogja közre. Az egyik a Vásárhelyi István sétány. Ez kis túlzással nevezhető sétánynak, hiszen ez egy műút - igazi járda nélkül - amely aztán továbbhalad Újmassa, Garadna, Ómassa és Bánkút irányába. Innen igazán szép (lenne) a rálátás a tóra, a környező hegyekre és a Palota Szállóra. Sajnos a hatalmas falombok takarják a kilátást, csak az ágak, levelek között lehet átkukucskálni.

Talán lehetne itt kialakítani egy-két kilátószerűséget padokkal kiegészítve. Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg turista nagy örömmel fogadná ezt a fejlesztést.

A másik ösvény a Pávai Vajna Ferenc sétány, amely az erdős domboldalon halad.

A fotókat látva azt hihetnénk, hogy a tó a természet műve, pedig nem. Emberi beavatkozás eredményeként jött léte.

Valamikor az 1700-as években létesült Ómassán a kohó, ami aztán szép lassan kinőtte magát, ezért új helyre kellett áttelepíteni. Így esett a választás Újmassára. A hatalmas gépek hajtása viszont energiát igényelt - nem is keveset. A legkézenfekvőbb megoldás a vízenergia volt. A Garanda- és a Szinva-patakok vízhozama elegendőnek bizonyult, csak a tárolásról kellett gondoskodni. Egy völgyzáró duzzasztógátat kezdtek el építeni, amely 1813-ban (a kohó áttelepítésnek időpontjára) elkészült. 1932-ben volt egy gátomlás, amely Alsó-Hámort elöntéssel fenyegette, de végül szerencsére nem történt tragédia.

A tó partján áll a Palota Szálló, igazán idilli környezetben. Az épület 1930-ban készült el Lux Kálmán tervei alapján.

A neoreneszánsz stílusú épület meredek hegyoldalra épült, ezért támfalakkal erősítették meg. A szebb külcsín érdekében egy tagolt teraszos sétányrendszer lett kialakítva, amit érdemes végigjárni, mert a séta végén egy ritkaságot nézhetünk meg. Későre jár már az idő, így arról már csak a következő posztban fogok írni. Tartsatok velem akkor is!