Egy átlagméretű fatábla, mégis emberek tízezrei zarándokolnak el minden évben Máriapócsra, hogy láthassák és imádkozzanak előtte. A pócsi kegykép története és a hozzáfűződő csodák azt hiszem egy egész könyvet is megtölthetnének. Én csak röviden és a legérdekesebbeket osztanám meg az olvasókkal.
Oldalak
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Máriapócs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Máriapócs. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. november 14., szerda
2012. november 10., szombat
Máriapócsi Kegytemplom 2.rész
A sorozat első részében már bejártuk a templomkertet, felnéztünk az égbetörő tornyokra. Eljött az ideje, hogy belépjünk a masszív bronzkapukon. Hétköznap és kora délután volt. A főhajóban misztikus homály és csend uralkodott. A felújított ikonosztázion ott tornyosult előttünk, fantasztikusan szép lett. Csak álltunk és próbáltuk befogadni a vizuális élményt.
Címkék:
görögkatolikus,
görögkeleti,
hikerart,
ikon,
ikonosztázion,
Magyarország,
Máriapócs,
templom
2012. november 3., szombat
Máriapócs 1.rész
Egy tavalyi máriapócsi látogatást és annak fotósorozatát veszem most elő. Ezt a posztot is több részesre tervezem és remélem, hogy világnézettől függetlenül elnyeri majd a tetszéseteket.
Címkék:
falu,
fatemplom,
görögkatolikus,
görögkeleti,
hikerart,
Magyarország,
Máriapócs,
Pápa tér,
templom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)