Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budai Tájvédelmi Körzet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budai Tájvédelmi Körzet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 17., szombat

Elhagyott bánya - Budakeszi

Visszatértem, újra itt vagyok. Az elmúlt időszak pihenéssel és rengeteg túrázással telt. Bejártuk a Káli-medence nagy részét, barangoltunk a zempléni hegyekben, sokat sétáltam kis falvak határában és eljutottam végre Apajpusztára is. Több mint 2000 fotó készült, amelyek most válogatásra és feldolgozásra várnak. Ez egy kis időt igényel, ezért most egy korábbi sétám fotóit szeretném bemutatni.



2011. augusztus 5., péntek

Orchideák Telki felett - A virágok 2.rész

Az előző posztban igértem, hogy a látott virágokról ebben a bejegyzésben írok pár mondatot. Alig értük el a település határát Antal máris felhívta a figyelmünket egy nagy virágcsoportra a földút mellett. Egy legalább 100-150 virágból álló csodálatos dunai szegfű csoportosulást láthattunk.

Dunai szegfű

2011. augusztus 3., szerda

Orchideák Telki felett - A túra 1.rész

Még júniusban kaptam egy hírlevelet, melyben a fenti címen szervezett túrán való részvételre invitálták az érdeklődőket. Az időpont július 30-ra volt meghirdetve. A Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében erdei orchidea fajokat lehetett megtekinteni, fotózni. A tervezett táv 12 km volt. Örömmel láttam a naptárban, hogy a megadott dátum pontosan a nyári szabadságom idejére esik, ezért azt rögtön fel is jegyeztem. A múlt hét elejétől viszont már kicsit aggódva figyeltem az időjárást, hiszen jószerivel csak a naptárből tudhattuk, hogy nyár van, folyton esett. Nagyon szerettünk volna részt venni ezen a programon ezért hát reménykedtünk tovább ezerrel. Az előrejelzés szerint javulás volt várható, de hányszor hallottuk ezt már... Biztos ami biztos péntek este összepakoltuk a szükséges dolgokat. Kora reggel aztán örömmel láttuk, hogy megkegyelmeztek az égiek, hiszen a felkelő Nap első sugarai már belopakodtak a lakásba is. Azért nem volt minden tökéletes mivel erős, olykor viharos lökésekkel fújt a szél. Nem szegte a kedvünket, legalább elfújja a felhőket is. Gyors döntés, a fotóállványt otthon hagytam az erős szél miatt és rábíztam magam a stabilizátoros teleobjektívre. Hétvége lévén ráhagytunk a BKV menetrendre. Újpestről reggel hét óra előtt indultunk és végül olyan parádésan összejött minden, hogy nyolc órára már Nagykovácsiban voltunk a templom előtti téren. Kilenc órára volt meghirdetve a találkozó, így addig magunkhoz vettünk egy kis elemózsiát. Kell majd az energia - meg a hátizsák is könnyebb lett! Ahogy közeledtünk a megadott időponthoz kezdtek szállingózni a résztvevők. Jöttek gyerekek, fiatalok, idősebbek, egyedül vagy párban és csatlakozott hozzánk két kutyus is. Végül kb. 60-70 fő jött össze. A túrafelszerelésről illetve a vállakon lógó állványokról már messziről láttuk ki fog hozzánk csatlakozni. Végül megérkezett a túravezetőnk is. Halász Antal személyében egy nagyon szimpatikus embert ismertünk meg. A túra során rengeteg érdekes dolgot mesélt és mutatott meg nekünk, néha humoros beszúrásokkal. Elindultunk és hamarosan már a nagyközség melletti réten bandukolt a "kis" csapat. Egy dunai szegfű csoportosulás mellett megálltunk ahol egy picit részletesebb ismertetőt kaptunk túránk fő célnövényeiről - az orchideákról, ritka nőszőfű fajokról. A növények megtekintésén kívül célunk volt még a Budai Tájvédelmi Körzet legmagasabb pontjának a meghódítása is. Az ismertető után felkerekedtünk és hamarosan a sűrű erdő fái között haladt a csapat.