"- Mielőtt támadnánk, be fogjuk bizonyítani, hogy mi is vagyunk olyan bátrak mint ők. Én magam mellé fogom venni a két legbátrabb emberemet és kimegyünk velük a Füvészkertbe. Be fogunk hatolni az ő szigetjükre, és odaszögezzük a fára ezt a papírost. Azzal elővett a zsebéből egy darabka piros papírt, amelyre csupa nagybetűvel ez volt írva:
ITT VOLTAK A PÁL UTCAI FIÚK!
A többiek áhítattal nézték a a papírost. Csónakos, aki nem tanult gyorsírást, de akit a kíváncsiság idevonzott, megjegyezte:
- Valami gorombaságot kellene arra a papírra írni.
Boka tagadólag rázta fejét:
- Nem szabad. Sőt, mi nem fogunk olyasmit cselekedni, aminőt Áts Feri tett, mikor elvitte a zászlónkat. Mi csak meg fogjuk nekik mutatni, hogy nem félünk tőlük, s oda merünk menni az ő birodalmukba, ahol a gyűléseiket tartják, és ahol a fegyvereik le vannak rakva. Ez a darab piros papír a mi névjegyünk. Ezt ott hagyjuk nekik."
A másik blogomon nemrég írtam a Pál utcai fiúkról. Már akkor megfogadtam, hogy amint tehetem, meglátogatom Molnár Ferenc híres regényének másik helyszínét is.
Füvészkert. Bevallom őszintén, sosem jártam még a kertben. Azt viszont tudtam, hogy ebben az évben felújították és a múlt hónapban adták át ismét a látogatóknak.
És az eredmény? Egy csoda. Gyönyörű kert a lüktető főváros szívében. Az aszálynak, a száraz nyárnak itt nyomát sem látni. Dolgoztak az öntözőberendezések. Ezernyi virág, harsogó zöldek mindenhol. Sok fotót készítettem, azt hiszem több poszt is lesz belőlük, de azt ajánlom mindenkinek, hogy látogasson ki a kertbe személyesen, ha teheti.
A kert alapítása Winterl Jakab vegytan és botanika professzor nevéhez fűződik. 1771-ben teremtette meg Magyarország első botanikus kertjének alapjait. Az elmúlt évszázadok alatt, a kert flórája folyamatosan gazdagodott.
A pálmaház kupolás, központi része ad otthont a pálmaféléknek. Törpeként sétálhatunk a hatalmas - olykor több négyzetméteres - levelek alatt. Kenciapálma, kínai legyezőpálma, halfarokpálma, mexikói páfránypálma, ausztrál páfránypálma - nem sorolom tovább.
Az üvegtető, a napsugárzás és a pára miatt a kinti melegtől is masszívabb klímába lépünk be. Meg lehet szokni és gondoljunk arra, hogy milyen felüdülés lesz majd amikor elhagyjuk a pálmaházat! Az erős napsugarakban, ellenfényben igazi élmény a levelek erezetének látványa. Egyik olyan mint egy nyitott könyv.
A másik mint egy zöld lángnyelv.
A kis medencében tucatnyi teknős élvezte a pálmaház klímáját. Szoborként megmeredve fotózhattam őket. Hozzászoktak már a látogatók közelségéhez.
A hatalmas pálmák tövében apró növények élnek. Sokuk most is virágzott.
Great pictures today
VálaszTörlésThanks Fábio!
TörlésFantastic images... I especially love the graphic images of the palm leaves and their designs!
VálaszTörlésThanks Doug, you're right they were fantastic.
TörlésRemek beszámoló, a leveles fotók különösen tetszenek.
VálaszTörlésKöszönöm szépen.
TörlésMiklós, nagyon jó képes bemutatót készítettél! Tényleg szép a fűvészkert.
VálaszTörlésÉs találkoztál valamelyik Pál utcai fiúval? :)
Köszönöm Laci! Itt nem. Velük a múltkori posztban futottam össze a Práter utcában. Ha sietsz még ott találod őket Te is :D
TörlésBeautiful pictures especially those of the palm leaves, well seen.
VálaszTörlésGreetings Irma
Thanks Irma, I'm glad you liked these photos. I liked those leaves as well.
TörlésGreat pictures Miklós..... i like the leaves very much.
VálaszTörlésThanks my friend and have a nice weekend!
TörlésA pálmaágak sugaras szimmetriáját szemet gyönyörködtetően dolgoztad fel. Szép munka!
VálaszTörlésKöszönöm Endre! Gyönyörűek voltak az erős fényben.
TörlésNagyon szép a sorozat, tetszenek a fotóid Miklós. Jó tudni hogy megújulva pompázik a kert. Biztosan egy élmény a látogatás.
VálaszTörlésKöszönöm szépen Imre! Valóban az volt. Most voltam ott először, de biztosan nem utoljára!
TörlésNagyon szép képek, felüdülés volt látni a sok életerős növényt!
VálaszTörlésKöszönöm Bea, szakszerűen gondozzák őket. Hol itt, hol ott de folyamatosan ment az öntözés. Tényleg felüdülés volt látni az ezernyi harsogó zöld árnyalatot ebben a szárazságban!
TörlésBeautiful place, marvellous climates. I am greeting
VálaszTörlésThanks a lot!
TörlésGreetings, Miklos
Wonderful post - great series of photos !
VálaszTörlésThanks, I'm glad you liked these photos.
TörlésBeautiful photos!
VálaszTörlésThanks a lot Ruby!
Törlés