Sokakhoz hasonlóan én is nagyon kedvelem a kék-sárga párosítást. A természetben nyáron adott a gyönyörű kék ég, a sárgát pedig legkönnyebben egy napraforgóföldön találhatunk hozzá.
A napraforgó napjaink egyik legfontosabb táplálék- és ipari növénye. Fészkes virágzatú és akár 3 méter magasra is megnő. A napraforgóolajat jórészt étolajként hasznosítjuk, de a margarin és a szappangyártás is használja. A magbél (szokták szotyi, szotyola és makuka néven is emlegetni) nyersen, száraz pirítással és olajban sütve is fogyasztható. Gondolom az olimpiai szurkolások alatt jelentősen megnőtt a hazai szotyi fogyasztás.
A napraforgó származási helye Peru, de a ma termelt napraforgó ősei Észak-Amerika nyugati részéről származnak. Érdekes, hogy miután átkerült Európába eleinte dísznövényként kezelték és csak később terjedt el mint olajnövény. Napjainkban a termesztése hazai és világviszonylatban is növekvő tendenciát mutat. Hatalmas, több hektáros földeken figyelhetjük meg a sárga tányérosokat.
A posztban látható fotók Szuhakálló határában készültek egy szép fekvésű napraforgóföldön.
Mindig van egy-egy tányér amelyik ki-kikukucskál a többiek közül.
A következő fotó címe "A kamasz". Már a fotó elkészítésekor rögtön ez jutott eszembe, ahogy a két nagy tányér közrefogja a langaléta ifjút.
Bizony a tányérosok élete sem egyszerű. A hőségben megfáradnak a magokkal teli tányérok súlya alatt.
A Nap lassan nyugovóra tért. Én is indultam hazafelé. A tányérosok is megpihentek, mert másnapra is hőséget ígértek a meteorológusok.
Piękne są Twoje słonecznikowe zdjęcia. Pozdrawiam.
VálaszTörlésGyönyörű képek vannak a napraforgó. Tisztelettel.
Thanks so much Giga!
TörlésÉrdekes bejegyzés hasznos infókkal és szép képekkel. Látom felétek szépek a napraforgók, biztosan több csapadék volt mint nálunk vagy öntözőberendezések vannak. Igaz felénk nincsenek napraforgóföldek, de Románia déli részén nagy bajok vannak napraforgó terén a nagy szárazság miatt.
VálaszTörlésAz baj ha kevés lesz a napraforgó, mert mi lesz akkor az egyik kedvenc csemegémmel a Halva-val? :)
TörlésKöszönöm szépen Erzsébet.
TörlésNem tűnik el a csemegéd Laci csak lehetséges, hogy a zsebed fogja jobban megérezni :)
TörlésA napraforgó nagyon "fotogén" növény, kihoztad belőle a maximumot, nagyon jó képek!
VálaszTörlésKöszönöm szépen.
TörlésNagyon jó fotók, én esküvőfotózást szerveztem volna napraforgótáblához, de júliusi nagy meleg nem így gondolta és nem várt meg a virágzás :S
VálaszTörlésAz idei nyár bizony mindenkit megtréfált.
TörlésKöszönöm!
ui. A háttértár problémáddal kapcsolatban küldtem Neked privát mailt :)
Hatásos ez a kék-sárga párosítás! Szépek a fotóid, gratulálok!
VálaszTörlésWhat a beautiful pictures!!!.. Fullcolors and quality.. Congrat and best wishes from Spain..
VálaszTörlésGracias y saludos Ana!
TörlésHelp ik zie door de zonnebloemen de zonnebloemen niet meer!
VálaszTörlésWat is dit genieten zo mooi, en ook de laatste een droom foto!
Dikke complimenten voor deze serie en mijn dank is groot voor
je mooie woorden op mijn blog!
Groetjes en een fijne week, Cristien.
Thanks a lot Christien!
TörlésGroetjes, Miklos
Thats a great serie my friend....... very well done with good compositions.
VálaszTörlésGreetings, Joop
Thanks so much Joop!
TörlésIllatos és gyönyörű képek!!! Az utolsó a kedvencem mégis :)
VálaszTörlésKöszönöm Gabi, szabad válogatni :)
TörlésNagyon szép ismertető, remek fotók, gratulálok! Sajnos itt a mi környékünkön, (Somogy, Zala) a szárazság miatt komoly bajban van a napraforgó (is). Satnyák, szárazak, kicsik a fejek, kevés és sovány a mag bennük. Jó látni hogy van ahol szép.
VálaszTörlésKöszönöm szépen Imre. Igen hallom, hogy az országban sok helyen milyen aszály van. Szerencsére azon az északi részen elég jól nézett még ki a határ.
TörlésLovely all shots!
VálaszTörlésWell done :)
Thanks a lot Fábio!
TörlésBeautiful pictures. Thank you for sharing :)
VálaszTörlésMagnificent pictures !
VálaszTörlésThanks so much!
Törlés♡¸.°.¸♫♫♪
VálaszTörlésSuper lindo!
Bom fim de semana!
Beijinhos.
Brasil
♡彡♫♪°.¸.•°`
Thanks so much Magia!
Törlés