Oldalak

2011. szeptember 20., kedd

Örök álom 2.rész

Egy kis csigalépcsőn mehetünk le az altemplomba, ahol megnézhetjük a síremléket. A lépcső felett egy olajfestményről a hercegnő tekint le a kápolnába betérő látogatókra.

Alexandra Pavlovna Romanova magyar nádorné
(Olajfestmény - Üröm)

A lépcsőn leérve megpillantottam a síremléket. A terem egyszerű de mégis fenséges benyomást keltett bennem.

Alexandra Pavlovna Romanova síremléke (Üröm)
Remélhetőleg immár örök nyugalomra lelt itt, hiszen halála után a földi maradványoknak nagyon hányatott volt a sorsa. A háborúk során többször elszállították innen, majd vissza. Az első világháború után gazdátlanul, őrizetlenül maradt a síremlék, ezért többször kifosztották. Legutóbb 1981-ben. Ennek hatására a maradványokat ismét a Budai Várban lévő nádori kriptába szállították. Köszönhetően egy  bőkezű orosz  üzletember adományának, valamint a helyiek összefogásának 2004-ben a sírkápolnát teljesen felújították. Szeptember 11-én újratemették, ahol az Orosz Ortodox Egyház, a Romanov család és a Habsburg dinasztia leszármazottai is képviseltették magukat. 
A koporsó mellett az orosz cári és a Habsburg császári koronák másolata látható.




A templomban egy címerrel díszített hímzés emlékeztet a dátumra (1801. március 16.) amikor a hercegnő meghalt. A Juliánus-naptár szerint ez március 4-re esett.


Miközben utána olvastam Alexandra rövid élettörténetének egyre nagyobb hasonlóságot véltem felfedezni közte és Sissi között. Kedves volt az emberekkel, segítette a szegényeket, nyitott volt az új kultúra irányába. Mindez azt eredményezte, hogy az emberek nagyon szerették. Szintén egy érdekesség, hogy állítólag Alexandra javasolta anno, hogy piros-fehér-zöld legyen a magyar zászló.
Nagy élmény volt látni a sírkápolnát, javaslom senki ne hagyja ki ha Ürömön jár.

18 megjegyzés:

  1. Szegény hercegnő, kár, hogy ilyen fiatalon meghalt.
    Köszönjük a tudósítást! :)

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem én voltam a 4444. látogatód. :))

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsian néztem meg a folytatást, és az altemplom is nagy hatást tett rám! Feltétlenül meg fogom nézni a kápolnát, mikor sikerül Ürömre jutnom. Köszönöm gyors válaszodat, majd e-mail-en jelentkezem.

    VálaszTörlés
  4. megint remek cikk lett :-)


    (...most rendesen frissült a lista...)

    VálaszTörlés
  5. Igen elég szomorú történet, köszönöm Pingu!
    ***
    Elhiszem Neked :) Gratulálok és küldöm a jól megérdemelt hangszórót :D
    Gyere sűrűn az oldalra és megnyerheted az 5555-ös látogató kitüntető címét is. :))Üdv

    VálaszTörlés
  6. Kedves Jenő, örülök ha ez is tetszett. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz csalódni a látványban!
    A mailt megkaptam. Egyenlőre én sem tudom annak a virágnak a nevét, de majd végignézem én is a kisokosokat, hátha :) Majd jelentkezem!

    VálaszTörlés
  7. Köszi Joco,
    Tegnap éjfél előtt írtam és 16 óra múlva jelent meg a listátokon :( Én nem vagyok tőle elájulva, de már nincs rá egyéb ötletem. Ez van...

    VálaszTörlés
  8. Érdekes történet, és mindkét koronás fotó tetszik! Jó lenne, ha más, felújításra szoruló műemlékre is rátalálnának a valahol bizonyára létező bőkezű üzletemberek...

    VálaszTörlés
  9. How much wealth has the Orthodox Church.
    I really like your blog header, Miklós.

    Saludos!!

    VálaszTörlés
  10. Remek lett folytatás, örömmel olvastam.

    VálaszTörlés
  11. Informatív bejegyzés, remek képek, szokás szerint!
    Na és nem találkoztál a nádorné szellemével? :))

    VálaszTörlés
  12. Mennyi érdekesség! Kösz, hogy megosztottad.

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm Gabi és reménykedjünk :)

    VálaszTörlés
  14. Hello Maribel, yeah it was really unbelievable for me! Thanks for your notes about my new blog header. You can see the full version with sepia filter under this link: http://hikerart.blogspot.com/2011/04/hortobagyi-pillanatok.html
    Also there're some other pictures here about our biggest bare "Hortobagy"
    Saludos!

    VálaszTörlés
  15. Nem, nem hallottam a suhanását Laci, pedig nagyon nagy csend volt az altemplomban!

    VálaszTörlés
  16. Szívesen Endre! Köszi, hogy benéztél.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.