Oldalak

2011. december 1., csütörtök

Kálvária - Pilisborosjenő 2.rész

A Kevélyhegyi Tanösvény következő állomását a falu határában húzódó, 278 méter magas Vendel-hegy csúcsán nézhetjük meg. Ez a Kálvária. Régen valóban kissé távolabb eshetett a házaktól, de a világ fejlődik, új házak sokasága nőtt ki a földből és ezek mára már elérték a "csúcs" lábát. A nagy melegben sűrűn kortyolgattam az ásványvizes palackból, közben egyre közeledtem a célomhoz. Itt sem nagyon láttam embereket. Csak egy magyar vizslát sétáltató férfival találkoztam, köszöntöttük egymást. A kutyának meg sem kottyant a kutya meleg, vidáman körbeszaglászott aztán nagy szökkenésekkel beugrott a közeli bozótosba.
Mielőtt bemutatnék néhányat a keresztúton készült fotókból, írnék pár sort a Kálváriáról. Ez volt Jézus jeruzsálemi kereszthalálának a pontos helyszíne. Magyarországon is nagyon sok kálvária dombot láthatunk, ezek fontos részei a stációk - azaz a keresztút egyes jeleneteit ábrázoló képek, szobrok, keresztek vagy emlékművek.

Kálvária - Pilisborosjenő

A pilisborosjenői stációk és keresztek a falubeliek adományaiból készültek hárshegyi homokkőből. A középső kereszt Brunner Ferenc és Stadler János kőfaragó mesterek munkája. A kálváriát 1929. június 30-án szentelték fel. Az elmúlt évtizedek nyomot hagytak a keresztút állomásain. Szerencsére nem hagyták tovább romlani az állapotát. A helyi hívek és az önkormányzat összefogásával 2002-ben felújították. Mint a fenti képen is látszik szépen gondozott domboldal fogadja a tanösvény látogatóit.

I. stáció
Pilátus halálra ítéli Jézust 
"Akkor kezükbe adá Őt Pilátus, hogy megfeszítsék."

I. stáció
II. stáció
Jézus vállára veszi a keresztet
"Keresztjét hordozván kiment a Golgotára."

III. stáció
Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
"Betegségeinket Ő hordozta, s fájdalmainkat Ő viselte."

IV. stáció
Jézus szent anyjával találkozik
"Ó, mily nagy volt ama drága szűz Anya szomorúsága Egyszülött szent Magzatán."

V. stáció
Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet
"Megfogának bizonyos Simont, Cirenéből valót, és rátevék a keresztet, hogy vigye Jézus után."

VI. stáció
Veronika kendőt nyújt Jézusnak
"Követé Őt a nép és az asszonyok nagy sokasága."

VI. stáció
VII. stáció
Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
"A mi gonoszságainkért sebesíttetett meg, a mi bűneinkért töretett össze."

VIII: stáció
Jézus szól a síró asszonyoknak
"Hozzájuk fordulván Jézus, mondá: Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, hanem sírjatok magatok és gyermekeitek felett."

VIII. stáció

IX. stáció
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
"Erőm mint a cserép, kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába."

X. stáció
Jézust megfosztják ruháitól
"Szétosztották egymás között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek."

X. stáció
XI. stáció
Jézust a keresztre szegezik
"Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek."

XI. stáció
XII. stáció
Jézus meghal a kereszten
"Jézus mondá: Beteljesedett. És lehajtván fejét, kiadá lelkét."

XII. stáció

XIII. stáció
Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik
"Szűzanyám, esengve kérlek, hathatósan vésd szívembe, Szent Fiadnak sebeit."

XIII. stáció
XIV. stáció
Jézust sziklasírba temetik
"Volt pedig azon a helyen, ahol Őt megfeszítették, egy kert és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Azért oda tették Jézust."

20 megjegyzés:

  1. Ismét valami, amit még nem láttam. Köszönöm, hogy bemutattad.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon érdekes és hasznos bejegyzés! Megint okosabb lettem :)

    VálaszTörlés
  3. Részletes bemutatása a helynek, szép fotókkal .

    VálaszTörlés
  4. Hi Miklos
    Very nice series of pictures! All of them are very good!
    Nice to see your work here!
    Have a nice weekend
    Yvonne & Raphael

    VálaszTörlés
  5. Very good serie photo's Miklós, i like your blogs.

    Have a nice weekend, Joop

    VálaszTörlés
  6. Szívesen Endre! Ha jól emlékszem azt írtad, hogy sűrűn kirándulsz errefelé. Majd legközelebb megnézheted, egy sétát talán megér :)
    Kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen Laci, örülök neki. Kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm Csaba, kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
  9. Hi Dears,
    Hope you're doing well. Thanks for your kind comment! Have a great weekend to all of you!
    Cheers Miklos

    VálaszTörlés
  10. Thanks so much Joop. You have great blog too :)
    Have a nice weekend!
    Groet, Miklos

    VálaszTörlés
  11. Ezt a szép Kálváriát sem láttam még! A Kevélyhegyen is nagyon régen voltam már, újra meg kell majd látogatnom!

    VálaszTörlés
  12. Reméljük hamarosan fehér lepel fedi be a tájat és ha a szmog is elillan már indulhatsz is kedves Jenő! Friss levegő, gyönyörű táj, kell ennél több? :)

    VálaszTörlés
  13. Beautiful photography of the cemetery art. Greetings from Charleston :^)

    VálaszTörlés
  14. I've never seen so impressive a cemetery, Miklós.

    Saludos!!

    VálaszTörlés
  15. Gracias Maribel! I'm happy if you like it.
    Saludos y buenas noches!

    VálaszTörlés
  16. Jó volt látni és olvasni... :)

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm Gabi,örülök ha tatszett!

    VálaszTörlés
  18. látom lelkesen járod a vidéket és osztod meg velünk a szépségét...köszönjük :D

    sajnos nekem nincs sok időm mostanában, van mit bepótolnom olvasásilag :D

    VálaszTörlés
  19. :) A nyár hál'Istennek nagyon aktívra sikeredett kirándulás szempontjából. Ezek a fotók is akkor készültek, ráadásul rengeteg posztolásra való anyag van még a háttértárakon. Szeptembertől viszont egy iskolát is elkezdtem (munka mellett), így sajnos én is komoly időhiánnyal küzdök. Azért igyekszem itt is tartani a lépést + beindítottam egy második blogot is :) Szóval pörgés van ezerrel :D Üdv

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.