Oldalak

2012. december 1., szombat

Erdei fafaragó

Miközben a vadludak esti behúzására vártunk, sétáltunk egy nagyot a tó körül is. Az előző posztban említettem, hogy ebben az időszakban leengedik a tó vizének egy részét a gát és a várfal védelme érdekében. Ezáltal száraz lábbal is elérhetővé vált a várral szembeni vad erdős rész. Ha már a lehetőség adott volt, mi éltünk vele. Az előző posztban bemutatott fotók egy része innen, a tómederből készült. Miután felfedeztük ezt a részt is, elindultunk vissza a partra. Ahogy lassan haladtunk kifelé, hirtelen - kissé mögöttem hangos kopogásra lettem figyelmes. Megvoltam róla győződve, hogy emberi tevékenység eredménye az erős hang. Szerencsére lassú mozdulattal fordultam és léptem vissza. A zaj igazi forrásának látványa, hatalmas örömmel töltött el. Egy fekete harkály (Dryocopus martius) dolgozott serényen egy kidőlt ártéri fatörzsön.


Természetesen ismerem a madarat, de élőben, ráadásul eredeti élőhelyén, most láttam először. Ahogy óvatosan kilestem egy fatörzs takarása mögül, megállt, figyelt, de szerencsére nem repült el. A gépet lassan a szememhez emeltem. Sajnos egy lekopaszodott fa lógó ágai akadályoztak a fotózásban, lázasan próbáltam megtalálni azt a piciny rést az ágak között ahonnan fotózható volt a madár. Végre sikerült! Tudom kesze-kusza a háttér és kissé távoli, de saját fotó! Rövid figyelés után ismét munkához látott. Először szinte megfeszült, lendületet gyűjtött...


Majd lecsapott és megvizsgálta az eredményt...


Újra megfeszült és lecsapott...


Aztán újabb vizsgálat...


Az exponálások hangjára egy-egy pillanatra megszakította a fafaragást, aztán ismét folytatta a munkát...


Ez a legnagyobb európai harkályfaj. A fotókon egy tojó látható. Könnyen megállapítható, hiszen a hímeknek a csőrtől a tarkóig húzódik a vörös csík, míg a tojók csak egy kis piros "sapkát" viselnek a tarkójukon. Röpte erőteljes, kissé hullámvonalú. Hangyákkal és egyéb rovarokkal táplálkozik. Odúját elsősorban bükkfa törzsébe, ritkábban fenyőbe vési. Végezetül a helyszín dokumentálása végett egy fotó a vad tópartról.


Nagyon örülök a szerencsés találkozásnak. Az erdei fafaragóval ismét gyarapodott a fajlistám.

17 megjegyzés:

  1. Gratulálok az nagyszerű élményhez és a jó fotókhoz!
    Nem kis szerencse kell egy ilyen találkozáshoz és a madár türelméhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...És a sok összegyűlt madarász is szívesen lett volna a helyedben!

      Törlés
    2. Köszönöm szépen Endre, hálás is vagyok a sorsnak ezért a pillanatért!

      Törlés
    3. Azt elhiszem :D A következő posztban én is összeszámolom a látott madarakat.

      Törlés
  2. Mázlista vagy ! Viszont a kép alapján legalább most tudom, hogy a "megfaragott" fatörzset, amit még tavasszal találtam, ki "alkotta" ?

    VálaszTörlés
  3. Nice bird Miklós.....you have mede very good photo's.

    Greetings, Joop

    VálaszTörlés
  4. The head of the bird... so funny on the pictures :-)
    Nice job

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yeah, it was a quite lovely and very industrious bird!
      Thanks Fábio! Cheers.

      Törlés
  5. Szerencséd volt, hogy nem repült el.:-) Izgalmas élmény lehetett minden esetre, ügyesen kihasználtad az alkalmat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, néha a szerencsére is szükség van :)

      Törlés
  6. Nagyon ügyes fotós vagy! :)
    Tavasszal az Alcsúti Arborétumban, a hóvirágmező felé vezető út melletti fán láttam először fekete harkályt. Mérhetetlen volt az örömöm. A látvány néhány pillanatig tartott, mert a madár elrepült. Azóta is örömmel gondolok rá. Posztodat olvasva már látok esélyt arra, hogy fekete harkály a kertemben, illetve a környékén is kopogtasson. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Teljesen megértem és átérzem az örömödet. Fantasztikus élmény egy-egy új madárfajt élőben látni, ráadásul a természetes élőhelyén!

      Törlés
  7. I haven't seen this bird, perfect images of Black Woodpecker, superb.

    VálaszTörlés
  8. This what we gets if we plan our vacation more in advance.You can find a place that truly worth spending during vacation.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.