Oldalak

2012. február 4., szombat

Másnap

Eltelt egy nap. A médiában ma kevesebb hírt hallottunk a volt Malév-ról. A helyzet fokozatosan rendeződik, az itt ragadt utasok lassan célba érnek. A korábbi versenytársak nagyobb géptípusokat üzemeltetnek és már menetrendsűrítésekről szólnak a hírek. Napokon, heteken belül kitöltik a keletkezett űrt. Látva a piaci reakciókat úgy érzem napról-napra csökken majd annak az esélye, hogy újra legyen nemzeti légitársaságunk. Bár ne lenne igazam!
... és a dolgozók, a repülőtér? Repülős körökben futótűzként terjedt az alábbi fotó, melyen a tegnap esti pilótacsapat látható, hazatérve Shannonból - az utolsó repülésről. A vidám csoportképekkel ellentétben ez most egy szívfacsaró pillanat.

A vert fekete sereg

Hétvégenként ügyeletet látunk el. Ezen a hétvégén rám került a sor, és a munkámból kifolyólag most egyeztettem le a járatokat az operation szolgálattal. A hivatalos részen túl még hosszan beszélgettem a reptéren szolgálatot adó kollégával. Csend, kavargó hó, kietlen, üres beton, szomorúság. Ezek voltak az általános jelzők. Eldöntöttem gyűjtök még egy pár fotót az internetről, hiszen tudjuk az adatok, képek, hírek nagy része egy idő után eltűnik a süllyesztőben. Itt viszont megmarad (remélhetőleg) egy csokorban. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az ebben a posztban bemutatott fotókat nem én készítettem. A képeken az adott forrás nevét feltüntettem, és remélem senki jogát nem sértem meg. A célom mindössze annyi, hogy egy csokorban akár egy-két év múlva is láthatóak legyenek ezek a képek, olvashatóak ezek a gondolatok a volt nemzeti légitársaságunkról. Ha mégis sért valakit a fotó közzététele kérem jelezze a megadott e-mail címen és azonnal leveszem az oldalról. És most lássuk a képeket.
Tegnap az Origo.hu oldalon láttam az alábbi fotókat. Az előző posztban a kollégám képét már bemutattam a földön maradt flottáról, de ezek közelebbről mutatják (még utoljára) egyben a vezérsíkokat. 

Szárnyaszegetten
Földön - az utolsó útra várva
Blue nose - Búcsú (HA-LOI)
Hiányozni fogsz! (HA-LOP)
Ma reggel. Puszta, hó, beton, csend, megemlékezés. Mintha az időjárás is megérezte volna. Jöhet a hó bátran, itt már nem fog a földre kényszeríteni senkit, semmit.   

2012. február 4. - Ferihegyi puszta
A még szolgálatot teljesítők mécsesek gyújtásával búcsúztak a Malévtól.


Egy B737 még itt van Magyarországon. A HA-LOB-on a szokásos kötelező karbantartást végezték, amikor megtörtént a szomorú esemény. Ismét egy csoportkép - most a karbantartók csapatával.


HA-LOB - még karbantartáson
Csodálatos dolog az internet! A lakás melegéből megnézhetjük mi történik pár ezer kilométerrel odébb, még ha a látvány szívfacsaró is. A következő fotók már Shannonban készültek a kiérkezett gépekről. Visszakerültek az International Lease Finance Corporation-hez (ILFC), az eredeti tulajdonoshoz - tőlük lízingelték a repülőgépeket.

HA-LOU
A fenti fotón a HA-LOU látható, mely másodikként szállt fel és áthúzással búcsúzott Budapesttől. A gép festése különleges. A Malév 2007-ben csatlakozott a ONE WORLD légitársasági szövetséghez, ezt volt hivatott hírül adni az egyedi festés.
És a többi fotó... Nem írok semmit csak összeszorul a gyomrom ha nézem őket.




Valamelyik oldalon olvastam az utolsó vezérigazgatótól egy pár mondatot. Nem ismerem, nem tudom, hogy vezette a céget. Szeretném viszont idézni, mert azt hiszem nagyon jól összefoglalja mit érzünk most.
"A fájdalom elmondhatatlan, amit most érzünk. Sokan szinte gyerekként kerültünk ide, vannak akiket csak rövid ideje ejtett rabul a kerozin gőze. Úgy érzem, mindannyiunk nevében mondhatom, életünk értelme volt a cég. Generációk dolgoztak itt és most családok élete fordul fel egy csapásra, a Malévban élt életünk lezárul. Nincs végszavam, nehéz búcsúzni."
És mégis repül a Malév! Ismét az Origo.hu oldalra térnék vissza. 
"A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a télimenetrend alapján folytatja működését. A csupán a kibertérben létező Malév Hungarian Airlines Virtual száz pilótája vasárnap délután úgy búcsúzik az anyacégtől, hogy a lízingelt utasszállítók virtuális másaival is elrepülnek az írországi Shannonba, a bérbeadó cég bázisára."

Kibertérben
Kilenc éve repül az interneten, valós meteorológiai körülményeknek megfelelően a virtuális Malév mintegy száz pilótája. Teszik mindezt a Microsoft Flight Simulator program segítségével. A cikkből megtudhatjuk, hogy néha valódi Malév pilóták is repültek velük.

Bombardier Dash8 Q400
A virtuális képen a HA-LQD látható az 1960-as éveket idéző retro Malév festéssel. A cég megalakulásának 65. évfordulója alkalmából festették át. Sajnos nem nőnek már tovább az évszámok.
Kedves rendszeres olvasóim! Remélem elnézitek nekem ezt a két részes kitérőt a blogon, de a történtek mélyen érintettek, írnom kellett róla. A következő posztban visszatérek a korábban megkezdett fotósorozathoz. Madarak lesznek ismét, de már a természetből akik magasan szárnyalnak. SZERENCSÉRE!

Frissítés.
2012. február 10.
Az alábbi hirdetés jelent meg a mai napon a Metropol újság utolsó oldalán. A Malév dolgozók gyűjtést szerveztek az alábbi (utolsó) Malév hirdetésre, hogy 66 év repülés után méltóan elbúcsúzhassanak a korábbi Malév utasoktól.



Frissítés.
2012. február 11.
Ma menettel búcsúztak a Malévtól. Volt dolgozók és emberek sokasága búcsúzott a légitársaságtól. Csendes megemlékezés volt, a híradások szerint többen sírtak a tömegben. Négy kisrepülő a Duna felett áthúzva búcsúzott a Malévtól.



Frissítés.
2012. február 14.
Ez már tényleg a vég napja, két szomorú hír okán is. Kiderült, hogy a Malév Boeing 737-600-as típusokat szétszedik és alkatrészként fogja a tulajdonos értesíteni. Az első két gép a hírek szerint már átrepült az arizonai sivatagban található Phoenix Goodyear repülőtérre. Este pedig jött a végső csapás. A Fővárosi Bíróság kiadta a határozatot a Malév Zrt. felszámolására.

Frissítés.
2012. február 16.
A posztban említettem, hogy a HA-LOB még karbantartáson volt. Végeztek vele, a mai napon azt is kirepülték.


HA-LOB N737-700
Hívójele MAH5002
Frissítés.
2012. február 23.
Elment az utolsó Malév gép is. A HA-LQC (LQ Charlie) lajstromjelű Bombardier Q-400-as Leposa Attila repülőgép-kapitány és Leposa Edina első tiszt irányításával a norvégiai Torp-Sandefjordba repült vissza. A neveken ne csodálkozzon senki, apa és lánya repült el az utolsó géppel. Megható és szomorú... 

Frissítés.
2012. július 20.
Az interneten böngészve, most találtam ezeket a fotókat. Sajnos nem derült ki a fotós neve, ezért nem tudom őt megnevezni. Mint korábban már írtam, ezeket a gépeket az arizonai sivatagban lévő Phoenix Goodyear repülőtérre repülték át, ahol teljesen szétbontják őket. Az első fotón még büszkén merednek az ég felé a függőleges vezérsíkok. A második fotón a HA-LOG látható, de már megcsonkítva. A háttérben egy másik gépünk is várja szomorú sorsát.



HA-LOG
(Phoenix Goodyear repülőtér - Arizona, USA)
Frissítés.
2013. november

Ismét ráakadtam egy szomorú fotóra. A HA-LHB 2008 óta vesztegelt a repülőtéren. Az üzemképtelen B767-200 repülőgép múzeumi megőrzésére tett folyamatos próbálkozások sajnos nem jártak sikerrel. A tulajdonos leszereltette a hajtóműveket és minden egyéb használható műszert. A függőleges vezérsíkot is eltávolították, a repülőtéri skanzenban lesz majd kiállítva. A megcsonkított gépet elvontatták az Aeroplex hangár előtti területről és a későbbiekben mentési gyakorlatokra fogják használni - ha az információim helyesek.



24 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy a szomorú eseményekkel kapcsolatos gondolataidat megosztottad velünk.
    Ami a madarakat illeti, nekik legalább tudok segíteni.

    VálaszTörlés
  2. Nekem mint kívülállónak is fájó nézni ezt a sok szép repülőgépet..., gondolom át fogják festeni őket, és a Malév felirat örökre (?) eltűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez lesz a sorsuk. Aztán mennek egy másik légitársasághoz, de már más név és színek alatt.

      Törlés
  3. Igazából nem is tudom mit írjak. Remélem minél hamarább munkát és új életértelmet talál minden volt Malév alkalmazott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reménykedjünk!! Nem egy kollégám volt a Malévnál akik mindketten (férj és feleség) a cégnél dolgoztak. Gondolhatod...

      Törlés
  4. Napisałeś o tym , co Cię bolało, no i dobrze .Pozdrawiam. *** Azt írja, hogy mit fáj, szép és jó. Üdvözlettel

    VálaszTörlés
  5. Szomorú vagyok én is. Rest In Peace Malév!

    VálaszTörlés
  6. Elolvastam mindkét bejegyzésedet. Nagyon szomorú lettem én is amikor meghallottam. Valahogy hozzánk tartozott a MALÉV, furcsa érzés, hogy már nincs. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Itt felettünk húzódik az egyik légi folyosó. Ma eddig csak egy gépet hallottam összesen erre felszállni. Üresség...

      Törlés
  7. Szia Miklós! Most olvastam el ez utóbbi két bejegyzésed - nem tudtam, hogy közvetlenül érintett vagy ebben a helyzetben, sajnálom! Mivel közvetve mi magyarok mindannyian, - ha repültünk vele, ha nem - érintettek vagyunk az ügyben, úgy gondolom, hogy jól tetted, hogy írtál és összegyűjtötted a fotókat. Én még most is alig hiszem el, hogy ez megtörténhetett! De sajnos el kell hinni, és én is attól tartok, amit itt többen írtak, hogy tehetetlenül kell végignéznünk ami még eztán jön. Semmi jóra nem számítok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gabi. Köszönöm szépen a soraidat. Nem dolgozom már a Malév-nál, de megmaradtam a légi iparban és napi munkakapcsolatban vagyunk a volt kollégákkal.
      Senki nem hiszi el. Telefonon beszélgetünk, valamint olvasom a neten a beírásokat. Pilóták, kiszolgálók stb. Mindenhol döbbenet és mérhetetlen fájdalom...

      Törlés
  8. kár érte :(
    valahol vannak nekem is régi Malév-os képeim :D
    kíváncsi leszek mi lesz helyette...

    VálaszTörlés
  9. Köszönjük a szép fotókat, de szomorúak vagyunk, hogy ilyen sajnálatos esemény miatt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon sajnálom. Ez már történelem, próbálom itt megőrizni őket egy csokorban...

      Törlés
  10. Boldog lehetsz,hogy ilyen munkahelyen és ilyen közösségben dolgoztál! Hiszem, hogy lesz folytatás.
    Köszönjük a szép képeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Gabi. Igen büszke vagyok rá, hogy ott dolgozhattam anno. Nagyon remélem, hogy lesz még nemzeti légitársaságunk és a mostani dolgozóknak is rendeződik a sorsa!!

      Törlés
  11. Nehéz a hírt tudomásul venni, annyira a miénk volt ez a cég. Borzasztó hogy egy valós nemzeti értékünk lett semmivé. Nagyon együtt érzek mindenkivel akinek az életét jelentette.
    Nem titkolom hogy felelőtlenségek sorozatára gyanakszom az ügyben, ezt másképp is le lehetett volna vezetni. Lehetne saját légitársaságunk, ha időben és megfelelően készítenek elő dolgokat az "illetékes elvtársak".
    Köszönet a beszámolóért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Imre, jó látni mennyi ember magáénak tudta a Malév-ot mint nemzeti értéket, nemcsak a repülőtéren és a repülésben dolgozók. Rengeteg dolgozónak okozott nagyon komoly megrázkódtatást az életében ez a szomorú esemény és csak reménykedni tudok, hogy rendeződni fog valahogy az életük. Sok házaspárnak adott munkát a légitársaság. Gondolhatod mit élhettek át amikor egyik napról a másikra szűnt meg a munkája mindkét embernek... A mai világban... Elkeserítő!

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.