Oldalak

2011. december 21., szerda

Teve-szikla 4.rész

Tudtátok, hogy a Pilisben van egy teve? Nos, kezdem az egész történetet elölről. Létezik egy ingyenesen letölthető program, a Google Earth. Ebben az alkalmazásban, gyakorlatilag műholdképekből virtuálisan összerakták az egész Földet. A program indításakor a teljes földgömböt látjuk a képernyőn, viszont egy-két kattintás után már indulhatunk is egy világkörüli útra. A megjelenő kis navigációs ablakban megadhatunk konkrét célpontot, de az egérmutató mozgatásával akár szabadon is szárnyalhatunk minden kötöttség nélkül - olykor a fizika törvényeit meghazudtoló mozgásra kényszerítve öreg bolygónkat. Kis sárga rajzszögekkel bejelölhetjük merre jártunk már életünk során és a program azt is megjegyzi nekünk. Ha van egy kis időm - sajnos ritkán akad - szívesen bolyongok erre-arra a program segítségével, ráadásul a bankszámlám sem apad! A "szokásos" látnivalók mellett olykor érdekes dolgokra is rátalálhatunk. A múltkoriban például éppen a Csendes-óceán fölött suhantam és a szigeteket nézegettem. Egyszer csak a semmi közepén találtam egy kis szigetet - sőt talán inkább a nagyobb zátonyok közé sorolnám. Akkora volt, hogy egy kis repülőgép leszállópálya és egy villa éppen kitöltötte a teljes területet. Gép nem állt a pályán, tehát éppen nem tartózkodtak otthon. Érdekes, ugye? Kié lehet, miért jó ott, alapvető dolgok (például édesvíz) hogyan kerül oda? Persze gondolom repülőn vagy hajón, de ez az egész buli nem lehet olcsó mulatság.
A kissé hosszúra nyúlt bevezető után most már tényleg a lényegre térek. Természetesen kis hazánk fölött is szoktam "repülgetni", érdekes helyek után kutatva. Egy ilyen "utazásom" alkalmával találtam rá az alábbi sziklacsoportra.  



A csoportosulás Pilisborosjenőtől északnyugati irányba haladva érhető el. A sziklák között megfigyelhetünk egy rendkívül érdekes képződményt, amely méltán kapta a Teve-szikla nevet.

Teve-szikla
(Pilisborosjenő - Magyarország)


Egyszerűen hihetetlen a hasonlóság. Ismét bebizonyosodott, hogy a természet a legnagyobb varázsló! A sziklát dolomit alkotja. Egyes részei ellenállóbbak az időjárásnak, míg más részei gyorsabb mértékben kopnak, pusztulnak a környezeti hatások miatt. Így alakult ki a most látható "teve" forma. Mi ez ha nem varázslat? Most leereszkedünk a völgybe és néhány fotó segítségével körbejárjuk, megnézzük közelebbről a tevét.


Teve hátulról
Teve oldalról
Teve szemből
Megcsillanó tevepúp
Annyira békésen álldogál ott, hogy akár a fejéhez is közelebb mehetünk. Ott érezni csak igazán a méreteket!





Közelről már olyan mintha egy dinoszaurusz tornyosulna fölénk! Örülök, hogy rátaláltam erre a sziklára az említett program segítségével. Kicsit vicces ugyan, hogy nincs túl messze a lakóhelyemtől, korábban mégsem tudtam róla. Miután már láttam a sziklát, indultam is tovább, hiszen még egy célpont szerepelt az aznapi túratervemben. Arról majd a következő posztba fogok írni. Leereszkedtem és a sűrű cserjék közötti kis ösvényen próbáltam kiérni a földútra. Eközben halk surranásokra lettem figyelmes a közeli bokrok alatt. Megálltam és figyeltem. Hirtelen három madár tűnt fel. Búbos bankák! Még sosem láttam élőben ezeket a madarakat, gyönyörűek. A gépem nem volt bekapcsolva és különben is a nagylátószögű objektív volt rajta, így fotó nem készült. Ott rögtön döntöttem, hogy ide hamarosan visszatérek - de már a nagy objektívvel! Remélem csak az olvasásban fáradtatok el, a túra leírását hamarosan folytatom. 
Addig is minden kedves olvasómnak Békés Karácsonyi ünnepeket kívánok!

24 megjegyzés:

  1. Tényleg tevére hasonlít! A Google föld hasznos program, hogy még egy magán-szigetre is el lehet vele látogatni, kár, hogy senki sem volt otthon :))
    Jók a "tevés" képek!

    VálaszTörlés
  2. Szeretek reggelenként, kávét kortyolgatva innen, a fotelből túrázni :) még jó, hogy nem mindenki ilyen lusta, mint én és nyomába ered bizonyos dolgoknak, nem csak virtuálisan suhangat :D várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Gabi, örülök ha tetszett :) További jó kávézgatást.

    VálaszTörlés
  4. Szépek a fotóid és érdekfeszítő a leírásod erről az érdekes képződményről, amelyet - minden eddig kiderült környékbeli tájékozatlanságom ellenére - már korábbról ismertem. Sőt, arra is van egy tippem, hogy mi lesz a következő színhely. ;)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen Endre! Igen eltaláltad az lesz :D

    VálaszTörlés
  6. Nice pictures ....good work Miklós

    Merry Christmas !!

    greetings, Joop

    VálaszTörlés
  7. Thanks so much Joop! Merry Xmas!
    Greetings.

    VálaszTörlés
  8. Jó ötletet adtál egy tavaszi kiránduláshoz, mindenképp megkeresem ezt a helyet.

    VálaszTörlés
  9. Ez tényleg érdekes.:-) Gondolom ismered a Panoramiot, oda kell feltölteni a képeket amelyek a Google Earthben láthatóak. Ezeket oda is feltehetnéd.

    VálaszTörlés
  10. Örülök Sándor, kíváncsian várom majd a gömbpanorámás verziódat!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm Erzsébet. Igen ismerős a név, láttam már a GE-ben. Igaz még soha nem töltöttem fel oda képeket, de majd megnézem :)

    VálaszTörlés
  12. Awesome place, I hope to visit someday.
    Miklós, hard week at work with no time to visit the blogs of my friends. Luckily it's Friday morning!
    Saludos!!

    VálaszTörlés
  13. Yeah, it's really. Working situation is same here but the holiday season is coming :)
    ¡Feliz Navidad y Saludos!

    VálaszTörlés
  14. Dear Miklos
    These are fantastic pictures! So beautiful stones with these fantastic green vegetation..
    Merry christmas and happy holidays! We hope to see lots of pictures here in 2012 and wish you all the best opportunities for great shots!
    Yvonne & Raphael

    VálaszTörlés
  15. Dear Yvonne and Raphael,
    Thanks for your very kind comment and I wish you same Merry Christmas and prosperous New Year!
    With best regards
    Miklos

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm, hogy megmutattad ezt a Teve-sziklát! Nem tudtam róla, nem is képzeltem, hogy ilyen érdekes sziklaképződmények vannak a közelben! Gyarapítod a helyeket, amelyeket még meg kellene néznem!

    VálaszTörlés
  17. Szívesen Jenő, nincs messze Budapesthez és tényleg az egyik különleges varázslata a természetnek - szóval látni kell :)

    VálaszTörlés
  18. Újabb meglepetés! Talán egyszerre két kívánságom is teljesül.:)
    Néhány napja Szabó Endre fotónaplójában találkoztam először a Teve-sziklával és a környezetét bemutató fotókkal, amelyek közt fekete kökörcsint is találtam. Elhatároztam ide elmegyek, hiszen a leánykökörcsin kedvenc virágaim között szerepel és fekete kökörcsint természetes élőhelyén még nem láttam.
    Örömömre, itt is rátaláltam a Teve-sziklára és egy halvány reményre, hogy élőhelyén életemben először, búbos bankát is láthatok,
    ezért külön köszönöm, hogy a búbos bankát is megemlítetted. :)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm szépen és örülök :) Én is akkor láttam először élőben bankákat. Gyönyörűek és remélem, hogy egyszer megörökíthetem őket. Csak több szabadidő kellene a sikerhez - de mint tudjuk abból soha nincs elég :)
    Sok sikert kívánok Neked és kíváncsian várom a posztodat a majdani kirándulásról!

    VálaszTörlés
  20. Köszönöm. Ígérem, nem marad el! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.