Oldalak

2011. december 17., szombat

Tovább az ösvényen 3.rész

Miután megnéztem a Kálváriát indultam is tovább a tanösvényen, amely kisebb fás-cserjés területek között kanyargott tova. Jobb oldalon aztán egy nagyobb búzatáblát is láttam. Arattak. Tűző napsütésben bandukoltam tovább az eredeti célom felé. A homokos talaj lassan megváltozott a lábam alatt, egyre inkább sziklás, köves lett.



Ahogy elértem az erdős részt az ösvény elágazott, aztán ismét és ismét. Ezzel az osztódással nagyon érdekes "úthálózat' alakult itt ki. Az ösvények között helyenként vannak átjárók, így ha menetközben szeretnénk módosítani az útirányunkat, azt nagyobb kerülő nélkül könnyen megtehetjük. A felfelé kanyarodó ösvényről visszanézve egy vakítóan fehér útszéli keresztet láttam a lombok között megvillanni. Messze volt már, de a teleobjektív könnyedén leküzdötte a távolságot.


Az igazi célpontjaimról a következő posztokban fogok majd írni, de most szeretném néhány kép erejéig megmutatni, hogy milyen szép hasadékok, törések és "barlangok" között vezetett az utam. Az erős fények miatt hihetetlenül szép és dinamikus mélykék hátteret adott az ég.







A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén járunk. Itt a természet és annak az ereje a főrendező. Itt-ott korábbi viharok nyomait őrzik a kidőlt fenyők.


Innen már nincs messze az egyik tervezett célpontom. Már csak egy picit kell mennünk, ígérem nem lesz fárasztó.

24 megjegyzés:

  1. The photos are Ipoly National Park? I want to go, I think a beautiful and very interesting route.

    Saludos, Miklós :)

    VálaszTörlés
  2. Hi Maribel, It's a landscape-protection area which belongs to Duna-Ipoly National Park. Here is their link: http://www.dinpi.hu/
    Please follow my next post because I'm sure it will be very interesting for you :)
    Coming soon...
    Saludos my friend!

    VálaszTörlés
  3. Érdekesek ezek a mészkősziklák és "barlangok", ez a tájék is mindenképp megér egy látogatást. Szépek a fotók!

    VálaszTörlés
  4. Good serie photo's Miklós....nice work.

    wish you a nice day.

    Joop

    VálaszTörlés
  5. Skubiztam már, hogy a falba nem-e vájtak madarak fészket... de nem, mert ez mégsem lössz. Nagyon jó képek, szép séta volt! Kössz :)

    VálaszTörlés
  6. Interesting landscape... the caves look like fun places to explore :^)

    VálaszTörlés
  7. Nekünk biztos nem lesz fárasztó, főleg ha közben ilyen szép képeket kell nézegetni.:-)

    VálaszTörlés
  8. Na végre olyat mutatsz, amit én is ismerek... Szép fotók!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Laci. Bizony így van és még további érdekes dolgokat fogok megmutatni :)

    VálaszTörlés
  10. Néztem én is Gabi, de nem voltak a falban :) Tudod én is szeretem a madarakat nagyon. Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  11. Yeah, that's really interesting. Thanks Doug!

    VálaszTörlés
  12. Ennek örülök Erzsébet és köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm Endre, igen tudom, írtad korábban, hogy szeretsz erre kirándulni. Kicsi az ország :DDD

    VálaszTörlés
  14. Thanks for the link, I've saved. Be aware of what you post.

    Saludos, Miklós!!

    VálaszTörlés
  15. Érdekes táj, a mészkősziklák nagyon szépek !

    VálaszTörlés
  16. mennyi jó téma, mennyi jó szín...:) öröm volt olvasni és nézni a képeket!

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm Gabi, örülök ha tetszett.

    VálaszTörlés
  18. remek képek, remek leírással :-)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm szépen, hamarosan folytatom :)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon régen voltam erre, akkor még biztos nem is volt tanösvény! Jó, hogy felelevenítetted ezt a szép tájat, jövőre feltétlenül meg kell látogatnom!

    VálaszTörlés
  21. Örülök Jenő, ha tetszett. Jó kis kirándulás lesz :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.