Oldalak

2011. július 10., vasárnap

300

Természetesen nem a Zack Snyder által rendezett történelmi filmről szeretnék most írni. Reggelente mikor megyek dolgozni az utam egy - a repülőtér melletti - kis földúton is átvezet. Semmi különös hiszen csak 300 méter, mégis mindig szívesen bandukolok itt. Az út mellett egy pici erdő és egy tisztás található, amely mindig hangos a madaraktól. Ez is általános, hiszen csak verebek, cinkék, szarkák, gerlék, fácánok és a le és felszálló gépmadarak hangját hallani. Az út mellett mindig éppen az időszaknak megfelelő mezei virágok pompáznak. Most például a mezei katáng (Cichorium intybus) van soron, hatalmas kék bokrok szegélyezik az utat.

Mezei katáng
Csütörtök estére egyéb téma fotózását terveztem, ezért már reggel magammal vittem a fényképezőgépemet. Ha már nálam volt, hát lőttem pár fotót menetközben. Fontos tudni erről a virágról, hogy csak a délelőtti órákban virágzik. Hihetetlen átalakuláson esnek ám át - nap mint nap! A kinyílt virág kb. 4 centiméter átmérőjű, viszont délutánra egy alig 1 centiméteres kis "burokba" húzódik vissza, így este mikor megyek haza, bizony már csak a kopár bokrokat látom. Ezért kellett reggel elkészíteni a fotókat. Komoly beállításokra természetesen nem volt idő, hiszen munkába és időre mentem. Azért remélem sikerült átadnom az említett reggeli színeket.





Az erdő szélén álló fák egy-egy ága már sárgul, a háttérben lévő sűrű lombok remek sötét hátterükkel "aranyágként" emelik ki ezeket.

"Aranyág"
A mezei füvek szép, meleg színtónusokkal járulnak hozzá a teljes képhez.



Az út végén két vadon nőtt ringlófa gyümölcsei éppen most érnek - gyönyörű színekkel.


300 - csak háromszáz méter, mégis az úton reggelente végigsétálva jobb kedvvel megyek be az irodába.


12 megjegyzés:

  1. Ilyen útvonalon öröm a munkába járás! :)
    Ezek a képek "komoly beállítások" nélkül is tökéletesek, nagyon szép mind!

    VálaszTörlés
  2. Szép képek, jó, hogy észrevetted és kihasználtad a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  3. Úgy bizony! :)
    Köszönöm szépen, igazán örülök ha így látod!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen Endre! Szerencsére nálam volt a gép és a fények is jók voltak.

    VálaszTörlés
  5. I'm traveling right now and I have little time to visit.
    Precious the achicoria.

    Saludos Miklós!!

    VálaszTörlés
  6. Oops! Are you on vacation? What is your destination now? Looking forward to your new pictures on your blog about this journey! :)
    ¡Buen viaje y Saludos!

    VálaszTörlés
  7. The blue flower was so great. Like the background. Well done. Have a nice summer to you.

    VálaszTörlés
  8. Thanks for your kind comment!
    Greetings from sunny Budapest (37°C)

    VálaszTörlés
  9. It is the same flower!!. I searched the internet and comes from America.

    Saludos, Miklós!!

    VálaszTörlés
  10. Oh I didn't know that it came from America. Thanks for your info!
    Saludos!

    VálaszTörlés
  11. Véletlenül találtam "rád", és nagyon örülök. Szívből gratulálok: szépek-jók a képeid. Üdvözletem - jó fényeket :) /Nini Ági Kovács

    VálaszTörlés
  12. Kedves Ági,
    Köszönöm a kedves bejegyzést és örülök, hogy néhány kellemes percet szerezhettem Neked.
    Szívesen veszem a látogatásodat máskor is :)
    Üdv Miklós / mellesleg szintén Kovács :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.