Oldalak

2013. január 1., kedd

Szilveszteri fotóséta 1.rész

Izgalommal vártam az év utolsó napját. A megelőző két napban gyönyörű idő volt, de nem tudtam mit tartogat majd számomra a szilveszter. Már szokásosnak mondható, hogy igyekszem az évet fotózással zárni. Ködös, párás és nagyon hideg időre ébredtünk - ám a Nap sugarai is erősnek bizonyultak. Köd és napfény! Micsoda párosítás! Hihetetlenül szép ilyenkor a fény-árnyjáték. A célpontom idén is a Népsziget volt és a fotósétára a feleségem is elkísért. A hideg idő segítségével az erkélyen összegyűjtöttük az elmúlt napok konyhai zöld melléktermékeit. Utunk először a szigeten található kecsketelephez vezetett. 


Kicsik és nagyok nagy örömmel ropogtatták megkésett karácsonyi ajándékunkat, a friss zöldségmaradékot. Szokásunkkal ellentétben innen nem a folyópartra mentünk le, hanem elindultunk a Népsziget úton. Nyáron nagy errefelé a nyüzsgés, de most végtelen csend fogadott minket. A látványban nem csalódtunk.


A téli szürkeségbe szinte belehasítottak a fakoronákon áttörő napsugarak. A távolabbi részek pedig ködbe vesztek.


Az itt készült további fotókat az Utcakép című blogomon fogom majd később bemutatni, hiszen inkább annak a profiljába illenek. A sziget déli csúcsát elérve, megmutatta magát végre a ködös Duna. A nyáron nagy sikerrel beindított BKV hajójárat egyik hajója éppen kikötéshez érkezett.


A folyó túloldalán a sodrást kihasználva gyorsan haladt egy másik hajó.


Vissza-visszanézve gyönyörködtünk a ködös-árnyékos részek kontrasztjában.




Végezetül még egy fotó az ártéri erdőből. Ebben a sorozatban inkább a köd kapott szerepet. A következő posztban viszont a fényé lesz a főszerep.


6 megjegyzés:

  1. Very nice and good pictures Miklós

    Wish you a fantastic new year.

    Greetings, Joop

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot Joop and wish a Happy New Year for you!
      Groetjes, Miklos

      Törlés
  2. Hangulatos fotóséta volt. Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök ha tetszett.
      Jön a második része is hamarosan :)

      Törlés
  3. Excellent first picture, animals are always rewarding subjects.

    Greetings,
    Filip

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot, I'm glad if you like it :)
      Have a nice day, Greetings

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.