Január utolsó napján meglehetősen erős szélt fújt, de egyben ez azt is jelentette, hogy nagyon felfrissült a levegő. Úgy döntöttünk, hogy teszünk egy rövid egészségügyi sétát a Népszigeten. Ezekre a 2-3 órás sétákra általában viszem magammal a gépet is, telével felszerelve - sosem lehet tudni alapon. Elsétáltunk a sziget déli csücskéig és aztán visszaindultunk. Nagy volt a cinkemozgás az etetőknél, hiszen szerencsére már sok ember gondolja úgy, hogy télen gondoskodni kell madarakról. Egy ilyen etetőnél éppen leragadtam, amikor a feleségem halk pisszenéssel hívta fel a figyelmemet egy partmenti bokorra. Óvatosan és lassan közelítettem és a sűrű ágak között megpillantottam egy vörösbegyet (Erithacus rubecula). Talán három méterre közelítettem meg a bokrot, hiszen a tele a maradék távot már könnyen leküzdi. Sajnos a bokor olyan sűrű volt, hogy nem lehetett használható képet készíteni a kismadárról. Magamban fohászkodtam, hogy bárcsak kiszállna egy külső ágra, ha már ennyire közel engedett magához. Csoda történt mintha meghallotta volna - kirepült és kíváncsian nézett az objektívbe. 3-4 percig pózolt - és ez nem túlzás - mielőtt végleg elrepült.
 |
| Vörösbegy (Erithacus rubecula) |
