Oldalak

2011. október 29., szombat

Vízi virágok 8.rész

Elérkeztem a botanikus kertet bemutató sorozat utolsó posztjához. Ebben most a tórendszer "vadabb" részéről készült fotók közül válogattam néhányat. Először is a fákról kell írnom. Hihetetlen méretű monstrumok állnak a partokon és néha a vízben. Több tíz méteres ágaik a súlytól meghajolva messze kinyúlnak és számos esetben a víz alá is lemerülnek. A tükörsima vízfelszínen gyönyörű tükröződéseket figyelhetünk meg.



Olyanok voltak mint egy-egy óriási polip, amelyik éppen kinyújtja csápjait a víz alól. A felszínen tucatszám virágoztak a tündérrózsák. Nagyon kedvelem ezeket az impozáns vízi virágokat. Napközben virágzanak, délután aztán összecsukódnak, elrejtve szépségüket a későn érkező látogatók elől.  

Tündérrózsa


A virágok körül kisasszony szitakötők, a vízben pedig halak cikáztak. A növény halivadékoknak és egyéb apró víziállatoknak is menedéket nyújt.
A sötét vízfelszínen sárga vízitökök virágoztak, mint megannyi kis lámpás. Szokták ezt a virágot sárga tündérrózsának is nevezni, de én hallottam már egy másik nevet is rá, méghozzá a Tisza-tó környékén. Ott tündérfátyolnak nevezik a vízi emberek. Olyan kedves kis név. Tündérfátyol - Nektek is tetszik? 

Sárga vízitök
A sárga virágok nagyon intenzív rovarcsalogató illatot árasztanak. Természetesen nemcsak a vízfelszín virágzott. A part is igazán színpompás képet mutatott. 

Réti füzény
Utolsó fotónak egy nagyon szép, vadon növő virágot választottam. Ez a réti füzény. Bokrokban nőtt és fűzérszerű virágai az ég felé törtek. Szépsége mellett hasznos is. Régen a népigyógyászatban vérnyomáscsökkentőként is alkalmazták. Annyira kíváncsi lennék rá, hogy az őseink, hogyan jöttek rá ilyen természetes gyógymódokra. Régen kérdezgettem is a nagyszüleimet erről, de ők is csak annyit mondtak, hogy a szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták ... de akkor ki, miből és mikor jött rá?

20 megjegyzés:

  1. Prachtige waterlelies.....heel mooi

    VálaszTörlés
  2. Az első képről nekem is egyből egy polip jutott eszembe (még mielőtt olvastam volna a szöveget).
    Nagyon szépek a virágfotók!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű képek! Az első kép nem egy mocsári ciprusról készült? Annak a léggyökerei is különös formákat alkotnak.

    VálaszTörlés
  4. Ez az utolsó sorozat talán a legszebb! A sötét háttér gyönyörűen kiemeli a virágok szépségét!
    Réti füzényem még nincs, el is raktározom virágaim közé!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép képek, mese hangulat. :)

    VálaszTörlés
  6. Beautiful photos as always, I especially liked the fleur de lis.

    Saludos, Miklós.

    VálaszTörlés
  7. Nem lehetne, hogy ne legyen vége? szép!

    VálaszTörlés
  8. Ez lehet akkor a fotósok hasonló látásmódja? :DD
    Köszi Laci!

    VálaszTörlés
  9. Igen pontosan arról Endre! Ha visszanézel egy pár posztot akkor láthatod a léggyökerekről készült fotókat is!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen Jenő, ennek szívből örülök. Jó nagy gyűjteményed lehet már és én még tudtam újat mutatni :)

    VálaszTörlés
  11. Köszi szépen Pingu. Itt a vége fuss el véle ... a következő posztok már másról fognak szólni :)

    VálaszTörlés
  12. You're so kind!
    Gracias y saludos Maribel!

    VálaszTörlés
  13. Köszi Gabi :) Kell a változatosság! Remélem azért a következő posztok is fognak majd tetszeni!!

    VálaszTörlés
  14. Yeah, that was really nice place!
    Thanks for it Wong!

    VálaszTörlés
  15. Hi there
    wow, the first picture is amazing!
    Such wondeful trees hanging over the water..
    Nice blog!
    Greetings from Switzerland
    Yvonne

    VálaszTörlés
  16. Hi Yvone,
    Thanks for your kind visit and nice comment!
    Yeah, you're right those trees are wonderful really :)
    Cheers!

    VálaszTörlés
  17. a great reflex on the water, just like a mirror.

    VálaszTörlés
  18. Thanks for your comment kaipiroska!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.