Egy tihanyi kirándulás sem lenne teljes, ha nem néznénk meg a település jelképét, a központban álló Bencés Apátságot.
Mi is betértünk a templomba. A középkori vastag falak kirekesztették a nyári hőséget. Kellemes volt a benti hűs levegő a hosszú séta után.
A kéttornyú templom 1719-1754 között épült, barokk stílusban. A beltérben mindenhol igen mozgalmas és dús faragású barokk díszítéseket figyelhetünk meg.
A faragások Stulhof Sebestyén nevéhez fűződnek, aki 25 évig dolgozott az alkotásokon. A hihetetlen mennyiségű munkához, hihetetlenül nagy kitartás kellett.
A fafaragások mellett meg kell említenem a gyönyörű fali és mennyezeti freskókat is. Nagyon jó állapotban vannak, igazi ékei a templomnak. Olyan művészek alkotásai ezek mint Székely Bertalan és Lotz Károly, hogy csak az ismertebbeket említsem.
A templom bejárását a főoltár két oldalán levezető lépcsőn folytattuk. E lépcsőfokok vezetnek le az altemplomba.
Egyszerű anyagszerűség és vonalak, visszacsöppentünk a középkorba. És valóban! A csendes félhomályban, középen egy gyengén megvilágított síremlék látható.
Tanulmányainkból tudjuk, hogy István király halála és László trónra lépése között eltelt majd négy évtizedben trónviszályok, meglehetősen zavaros idők jellemezték az országot. E rövid idő alatt hét királya volt az országnak, melyek közül csak egy halt meg természetes halállal. E királyok közül az egyik legjelentősebb szerintem I. András volt, aki végül 1061-ben testvérharc áldozata lett. Nos, András az általa alapított tihanyi kolostor altemplomában lelt örök nyughelyet.
Érdekességképpen megemlíteném, hogy az Ő sírja az egyetlen eredeti helyén levő és ma is látható Árpád-házi királysírunk. Hitelességét bizonyítja a fedőkövön látható csavart szárú kereszt, mint királyi méltóságjelvény. A síremlékkel szemben, még gyengébb megvilágításban, egy üveglap mögött látható a Tihanyi Bencés Apátság alapítólevelének másolata.
I. András Tihanyban bencés szerzeteseket telepített le, templomot és kolostort építtetett nekik. Az alapítás tényét és a javak átadását hivatott igazolni az oklevél. Az első magyar írott mondattöredékeket is tartalmazó irat eredeti példányát a Pannonhalmi Bencés Főapátságban tartják. Ott is látható egy kiállított másolat. A korábbi írásom és további (jobb minőségű fotók) itt láthatók.
Mielőtt elindultunk a kolostorépület múzeumába eljátszottam még egy keveset a különleges fényekkel, textúrával és nézőpontokkal.
Az altemplomból egy külön lépcső vezet a múzeum termeibe.
Az egyik ablakon kiláttam a kolostor-kert kerengőjére is. Kár, hogy az nem látogatható.
Aztán a folyosó végén újabb lépcsőfokok. A lenti teremből kellemes gregorián ének dallamai hallatszottak fel.
A lenti kiállítóteremben kiállított anyag bemutatta a régi szerzetesi rend életét, használati tárgyakat, miseruhákat.
Nincs is annál kellemesebb, mint a nyári hőségben egy hűs templomban megpihenni egy kicsit.
VálaszTörlésNagyon szép ez a templom, az élethű figurák meg (mai szemmel nézve) nagyon viccesek! :)
Köszönöm Laci. A gyerekek különösen kedvelik az alakokat és talán jobban eltudják képzelni, hogy milyen is volt az élet itt régen...
TörlésWhat gorgeous interiors and awesome shots!
VálaszTörlésThanks for your kind words!
TörlésEz már ismerős, itt jártunk. Jó is volt a 100°C-ban való komp és séta után betérni a hűvösre kicsit :)
VálaszTörlésJó kis bemutató, és jó látni a képeket... kicsit visszaemlékezni, kár hogy akkor még nem érdekelt a fotózás, nincsenek is képeim :(
Örülök ha sikerült régi emlékeket felidéznem. Érdemes visszatérni és megörökíteni a saját látásmódod szerint.
TörlésBardzo ciekawe opactwo. Wnętrza interesujące i bardzo ładne. Z pewnością jest to miejsce warte zobaczenia. Pozdrawiam.
VálaszTörlésNagyon érdekes apátság. Interiors érdekes és nagyon szép. Ez minden bizonnyal egy hely, érdemes megnézni. Tisztelettel.
Thanks so much dear Giga.
TörlésTartalmas bejegyzés, szép képekkel, ahogyan már megszokhattuk. Grat!
VálaszTörlésKöszönöm Endre. Megtisztelsz és örülök ha így látod.
TörlésInteresting place, fantastic photos:) Greetings
VálaszTörlésThanks so much!
TörlésA few very interesting angles when you take your pictures. I learned something today.
VálaszTörlésGreetings,
Filip
Thanks a lot and I'm happy if you liked it.
TörlésGroetjes