Oldalak

2013. július 4., csütörtök

Levendula Ház Látogatóközpont 2.rész

Ha Levendula Fesztivál és Tihany, akkor nem hagyhattuk ki a Levendula Ház Látogatóközpontjának a megtekintését sem.


Egy új építésű, modern vonalvezetésű központi épületbe léptünk be. A bejárattal szemben egy kör alakú ülőgarnitúra van elhelyezve, melynek közepéből hatalmas levendulaszárak nyúlnak a mennyezet felé. A virágok között méhek és pillangók szorgoskodnak. A kiragadott mezei jelenet nagy sikert aratott a fiatal korosztály körében.


Filmvetítés, interaktív kiállítás és egy élménykert mutatja be kicsiknek-nagyoknak egyaránt a Tihanyi-félsziget valamint a régi vulkánok történetét, az itt élő emberek életét, a tónak és környékének az élővilágát és természetesen a levendulatermesztést. Érdekes és játékos módon szerezhetünk új élményeket és tudást, de nem tudok elmenni szó nélkül egy negatívum mellett. Ez pedig a modern épület légkondícionálása, illetve annak hiánya. Tikkasztó hőség volt azon a szombaton is. Az épületet üvegtetővel tervezték, és a világos belső termekben hihetetlenül meleg volt. Senki nem értette, hogy  a mai felmelegedő világban egy új építésű közösségi épületbe miért nem terveztek szellőzést. 




A filmvetítés és a kiállítás mellett egy teázó kínálja frissítő termékeit a megfáradt látogatóknak illetve egy ajándékboltban beszerezhetünk mindent ami a levendulával egy kicsit is kapcsolatban van. Olajok, illatpárnák, gyertyák, szappanok, hímzések, pólók és még hosszan sorolhatnám a portfóliót.



Ha itt mindent megnéztünk akkor irány az élménykert. Itt főleg a kicsik élvezhetik a kihelyezett dolgokat. Például megismerhetjük a tihanyi ürgét és egy fonott labirintusban magunk is kipróbálhatjuk milyen lehet egy tekervényes ürgelyukban kóvályogni.



A Belső-tó nádasában egy félköríves pallósoron végigsétálva a kihelyezett táblákról ismerhetjük meg többek között a Balaton madárvilágát.


A látogatóközpont mellett közvetlenül éppen zajlott a nagy kirakodóvásár.


Lesétálhatunk a tó partjára is, ahonnan gyönyörködhetünk az előttünk emelkedő domboldal szépségében.



Az előző részben már említettem, hogy a levendula egyre nagyobb teret kap a mindennapi életünkben. Ezért gondoltam, hogy itthon készült fotókkal zárom ezt a posztot. Gyorsan elővettem néhány levendulával kapcsolatos dolgot egy "csendélethez". A szörpöt a látogatóközpontban vettük és a jobb oldali üvegedényben már az általunk szedett, szárított és tisztított levendula illatozik. Mellé állítottam egyet a feleségem által hímzett kis levendulás zsákocskákból is.


Végezetül pedig a nagy kincs. Levendulás készítmények receptkönyve - "Levendula szívvel, lélekkel.


16 megjegyzés:

  1. Tihany egy szép hely! A levendula meg egy hasznos növény.
    Én szeretnék venni egy levendula illatú kitömött sast, az ajándékboltban lehet azt is kapni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, azt nem hiszem :) Inkább hasítsák csak a sasok a levegőt a levendulaföld felett!

      Törlés
  2. Hi Miklós !
    Intresting post. Didn´t know that lavender plants could be that useful.
    Best wishes to you ! Guess you have very warm weather now...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Lasse,
      Thanks for your kind comment. Yes, that's very useful. Do you have lavender in the nature? These days are quite hot but some rain is forecasted from today till end of this weekend. Hope it will fresh the air.
      Have a great weekend.

      Törlés
  3. Great post, beautiful photos, I like the pictures :) Regards

    VálaszTörlés
  4. I love lavander! Both the color and the smell :) Really pretty pictures you've got there.

    (By the way, pardon the absence of my comments on your blog. There seems to be a bug, I can't comment on some sites when doing via my laptop. I can only comment through mobile phone.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks so much Koryn. Hope that your laptop will work properly very soon again.
      Have a great weekend.

      Törlés
  5. Na motyle bym patrzyła mimo panującej w pomieszczniu duszności. Lawendę i wiele produktów z niej uwuelbiam. Pozdrawiam.
    A pillangók nézett volna még uralkodó nehézlégzés padlóján. Levendula és sok a termék, akit szeretek. Tisztelettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yeah, the inner climate was quite horrible but this centre is nice anyway.
      Thanks dear Giga!
      Greetings

      Törlés
  6. Többször voltunk már Tihanyban és környékén, de itt még nem jártunk. Azt hiszem érdemes lesz visszalátogatni :)
    Köszi az idegenvezetést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is többször jártunk már Tihanyban, de mi is most jártunk itt először (a levendula kapcsán). Igaz nem tudom mikor épülhetett fel, mert mint írtam új épület.

      Törlés
  7. Wonderful place and what a scent in the air! I know lavenderfields in South France.
    Greetings

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot! Yes, there are much bigger fields in Provance.
      Greetings.

      Törlés
  8. A lavander fair, I guess. Beautiful shots!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.