Oldalak

2013. március 28., csütörtök

Hóvirágünnep - Alcsúti arborétum 5.rész

A városnézés által szervezett egy napos buszos kirándulás története.

Miközben a busz robogott az autópályán, javulni látszott az időjárás. A köd teljesen feloszlott és a szürke felhők között időnként már ránk kacsintott a Nap is. Miután megérkeztünk, megebédelt a csoport és elindultunk a közelben található arborétumba. A parkolók teljesen megteltek, sok látogatót vonzott az ezernyi virágzó hóvirág látványa. A parkban ismét egy szakvezetőt kaptunk, aki először a fa ritkaságokat mutatta meg a csoportnak. Nem tudtam, meddig marad meg az elfogadható fényviszony, ezért elváltunk a csoporttól és egyből a virágmezők felé indultunk.


Hihetetlenül szép látvány fogadott minket. Az ösvények mellett tízezrével, százezrével virágoztak a tavasz hírnökei. Mindenkit magával ragadott a látvány, sűrűn kattogtak a fényképezőgépek. 


Két és fél hektár! Hatalmas terület, képzeljük csak el ezt az óriási, fehér virágszőnyeget. Bevallom őszintén, én eddig csak annyit tudtam, hogy van a hóvirág, de hogy abból több fajta is van, azt nem. Az ösvények mellett oktatótáblák vannak telepítve, melyeken színes fotók és rövid leírás segít minket a meghatározásban.


Kikelet hóvirág, Levantei hóvirág, Bizánci hóvirág, Krími hóvirág... és még sorolhatnánk. Az angolparkban 7 hóvirágfaj 24 fajtáját figyelhetjük meg.


A hóvirágmezőt a Duna-Ipoly Nemzeti Park őrei felügyelték. Ez a kis fehér virág, 2005-től védettséget élvez és természetvédelmi eszmei értéke 10000 forint szálanként! A védettségnek köszönhetően most már szépen szaporodnak az erdőkben.


Ez a csodálatos látvány József nádor kertészeinek köszönhető, akik még 1800-ban telepítették a parkba az első tövet. Az eltelt évszázadok alatt hatalmas területet foglaltak el a kis virágok.


Remélem a kirándulás után érkezett késő téli ítéletidőt valahogy sikerült átvészelniük.






Maradt még bőven időnk az esti találkozás időpontjáig, ezért elindultunk felfedezni az arborétumot. A következő posztokban folytatom majd a park bemutatását.

Kellemes húsvéti készülődést és ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

26 megjegyzés:

  1. What a beauty!!!.. Love it!!!.. Regards from Madrid..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yes, really!! I love too :)
      Many thanks Ana.
      Saludos

      Törlés
  2. Örömmel olvastam az újabb posztodat is. Csodaszépek a fotók! :) Nagyszerű, hogy ilyen gazdagon díszített virágszőnyeg fogadott. Tudom, ez páratlan élmény. Érdeklődve várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Szerencsések voltunk mert a következő hétvégén jött az ítéletidő, ami megbénította az ország nyugati felét. Nem tudom mi maradt meg ebből a csodából...

      Törlés
  3. Absolutely beautiful. i'd love to take a stroll around the park.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks and I'm glad if you liked this post.
      Please follow the next part too :)

      Törlés
  4. Micsoda fantasztikus élmény lehetett mindezt élőben látni! Gyönyörű fotóid híven érzékeltetik a természet csodáját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felejthetetlen élmény volt valóban. Azóta is többször eszünkbe jutott, beszélgettünk róla. Örülök ha tetszenek a fotók, de élőben az igazi!!

      Törlés
  5. I knew you as Marias Teater. Loved your photos, nice to find each other again. Wish you beautiful easter time.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks Marias and have a great holiday for you.
      Greetings, Miklos

      Törlés
  6. Én itt a Mecsekben is ismerek hóvirágos erdőrészeket, de ilyen sűrűségű "hóvirág-erdőt" még nem láttam. Gyönyörű !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, a Mecsek. Sajnos ott még soha nem jártam, biztos szép lehet ott is a virágzás. Köszönöm. Örülök, hogy legalább virtuálisan megoszthattam veled az élményt.

      Törlés
  7. Csodaszép!Sajnos az idén kimaradt.Jövőre feltétlenül megpróbálunk elmenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Kata. Remélem jövőre sikerül élőben is látnotok!

      Törlés
  8. woww...nemsemmi sokadalom!klafa képek!...

    VálaszTörlés
  9. A field of spring flowers makes me feel warm. Excellent pictures.

    Greetings,
    Filip

    VálaszTörlés
  10. Nem is tudok mit írni,csak azt, hogy ez gyönyörűséges!!! Neked is kellemes ünnepeket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is szükséges, ebben minden benne van :)
      Nagyon szépen köszönöm!

      Törlés
  11. Beauty photo, a mirage of good nature
    with a very good text!
    Hug and congratulations for the work.

    VálaszTörlés
  12. Widok niesamowity, cudowny. Pozdrawiam.
    Mind a csodálatos, csodálatos. Imádom ezeket a virágokat. Tisztelettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I very like them too :)
      Thanks dear Giga.
      With best regards

      Törlés
  13. great spring reportage! loving it: the contrast is fantastic+the compositions too...its still so freezing in Holland-brrrr! happy new week from me+let the warm teperatures arrive:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, Thanks for your kind comment. I'm glad if you liked this post and photos.
      Unfortunately still we have to wait for spring here too.
      Have a great week.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.